Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - Hajagos Ferenc: Tavasz születése (Vers)
MEGVADULT FÉNYŰ NYÁR Megérkezem A rezgő villódzás, a hűvöskék vízen nem ejt meg — könnyűsége idegen. Pára lebeg a hegytetők alatt, tudom, felszívja szépségét a nap. Gyönyörű tó! íme megérkezem s várom, hogy ragyogásod áttör szívemen, hol súlyosan tesped úttalan nád fölött a nyirkos, rideg novemberi köd. Megvadult fényű nyár! öntsd, reám sugarad! Szomjas szemem szépségedre tapad. Fénnyel teli A fűtyölés, a csivogás álmomba belezengett s oly könnyű lett, új útra kelt, szállt opálos egeknek. Ma fénnyel teli reggelem, kimosdatott az álom, s a dalt, füttyöst dús lombú fák árnyában megtalálom. HAJAGOS FERENC A TAVASZ SZÜLETÉSE A téli éjek ormán vártam e márciust. Ott láttam már a fényben, mely tovalopódzott a réteken és a februári fák fölött megállt. Az áprilisról álmodom tovább most a hosszú téli ájulás után, a virágragyúló mezőkön átrepülnék, átszelve, mint tengert, az éjszakákat, a fehér virágok kibomló nyarát. A tavasz más évszak, mint a többi. Az maga a zsibongó derű, a fiatalság. A tavasz én vagyok, mert minden porcikámban lángragyúlt s tüzes varázzsal ég a május. Bár ma még az éjek ormán csupán a szél lobog. 62
