Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - Rácz János: Eső után (Elbeszélés)

— Attól függ. mikor javítják meg a vezetéket — dörmögte mérgesen Jutka.

Jó ideig csendben ültek. Jutka a sezlonon, az öregasszony a dohányzó asztal melletti fotelban. A sápadt gyertyafénynél ijesztően sárga volt az arca.

— Főzzek egy kávét? — kérdezte.

— Hogyan főzne, ha nincs villany?

— Ja, persze.

Újra csend nehezedett a szobára.

Kint az udvaron ugatni kezdett a kutya. Valahol egészen messze dörgött az ég. Az ablak alatt szirénázva húzott el a mentőkocsi. Jutka idegesen az órájára nézett.

— Fél hét. Vajon hol lehetnek?

— Biztosan valami baj történt velük — sóhajtotta az öregasszony.

— Miért történt volna? Feri már nem gyerek, tud vigyázni a saját lányára.

Eldőlt a gyertya. Sötétség borult a szobára.

— Még ez is idegesít — zsörtölődött Jutka, miközben táskájában gyufa után kutatott.

— Itt van nálam — szólalt meg az öregasszony, s rövidesen ismét látni lehetett sápadt, sárga arcát. — Azt mondod tud vigyázni a gyerekre? — folytatta a félbeszakadt beszélgetést. — Hát nem ismered eléggé. Biztosan bement a lánnyal valamelyik kocsmába, inni kezdett, s az a szerencsétlen csöppség nem tud vele mit kezdeni.

— Hagyja már abba, édesanyám, — szólt rá Jutka. — Csak idegesíteni tud.

•—- Idegesítelek? — méltatlankodott az öregasszony. — Hát nincs okod az

idegességre? Vagy jobban szeretnéd, ha vicceket mesélnék?

— Hallgasson!

Újra csend lett. Busz ment el a ház előtt, zöreje enyhén megremegtette az ablakokat. A kertben váratlanul megszólalt a bagoly.

— Tizenháromszor szólt — mondta ijedten az öregasszony. — Szerencsétlen szám.

Jutka cigarettára gyújtott. Éles csörömpölés szakította ketté a csendet.

— A macska — szólalt meg mérgesen Jutka. — Rettenetesen megijesztett. Bizonyára ismét bezárta a konyhába.

— Ki a nehézség látja ilyen sötétben? — zsörtölődött az öregasszony, miközben kicsoszogott a konyhába.

Az előszobában hirtelen megszólalt a csengő. Jutka arca felderült.

— Megyek már — kiáltotta. Kifele menet beszólt a konyhába. — Látja, már itthon is vannak.

Az ajtóban a szomszédasszony állt.

— Jutkám! Ne haragudj, hogy zavarlak — mentegetőzött —, sütöttem egy kis tésztát, ezt a keveset hoztam kóstolónak.

— Nagyon kedves vagy, Giza, de minek? Ott van az enyém is, tegnap sütöttem, senki nem, nyúl hozzá. Gyere be egy kicsit.

— Nem érek ám rá — mentegetőzött Giza. — A másik tepsi még bent van Rohanok vissza, nehogy elégjen.

45