Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kamarás Béla: Madách Imre, a politikus

dolgozás révén kereseti lehetőséget is tudnánk nyújtani a szegényebb néposztályoknak. De nem így van ma: nyersterményeinket a külföldnek prédái juk el, s egy részüket drága áron hozzuk vissza készáru formájában, a hazai gyártmány pedig nem kell senkinek. Külföldön az anyagi jóléttel együtt nő a fényűzés is, a magyar ebben is utánozza, ámde nálunk nincs ipar, a mezőgazda- sági termelés sem növekszik, és így feltarthatatlanul rohanunk a teljes elszegényedés felé. A reális helyzetkép után elmondja, hogy a bécsi kormány feláldozta az országot a monarchia többi tartománya érdekeinek, pedig iha mi tönkremegyünk, azok is elvesztik felvevő piacukat. A nemzet panasza süket fülekre talált: ,,De tűrésünk nem méltányoltatott, fenyegetésünk kigúnyolta- tott, s a kérésre kesztyűt dobtak orcánkba, melyre írva van, hogy önerőnkön kívül számunkra nincs segély..Ezután lelkes pátosszal beszél az iparvédelem eszméjéről, melynek helyességét Anglia és az Egyesült Államok ipar i fejlődése bizonyítja. Csak erélyre és kitartásra van szükség, de mindenkinek vállalnia kell némi lemondást és kényelmetlenséget az ügy érdekében. Röviden megcáfol még néhány ellenvetést, majd így fejezi be: „ki önmagáról lemond, arról lemondanak az istenek is.”

De nem érte be az otthoni apostolkodással, ismét beleszólt az országos vitába is, amely a Védegylet megalakulása nyomán indult meg a sajtóban. Különösen kihívta haragját gróf Dessewffy Emil, a konzervatív tábor vezére, aki újságjában, a Budapesti Híradóban bírálta a Védegylet programját. Erre a cikkre felelt Madách a Pesti Hírlapban megjelent Iparvéd-egyesület című írásában. (1844. nov. 17.) Az elején a reformkor nagy, drámai felismerését ismétli meg: „Mindenben elmaradtunk. Százados álmot aluvánk. rohant körülünk az idő, rohant a művelődés.” A továbbiakban a Nógrádbam elmondott beszéd fonalán fejti ki az ország gazdasági helyzetét, és méltatja a Védegylet programját. Végül részletesen kitér Dessewffy néhány ellenérvére. Szellemes gúnnyal cáfolja ezeket, s itt újra feltűnik alapos közgazdasági felkészültsége;

A tekintélyes konzervatív politikust bosszantotta fiatal ellenfelének éles hangja, s ezért a Budapesti Híradó 1844. nov. 22—i számában magával Kossuthtal polemizálva, Madách cikkét is megemlíti. Azzal vádolja, hogy elferdítette érveit, s olyan megvetéssel és keserűséggel ír az ő közgazdasági nézeteiről, mintha Smith és List egyesített tudományával rendelkezne, holott szavaiból főleg az „ifjonci praepotentia” tűnik ki. Erre a leszólásra költőnk sem hagyta magát, s a Pesti Hírlapban Nyilvános köszönet Dr. D. E.-nek címmel megfelelt a grófnak. (1844. dec. 16.) Most aztán végképp nem kíméli ellenfelét, s maró gúnnyal leplezi le Dessewffy vitatkozási taktikáját, mellyel a Védegyletet támadta.

Madách első hírlapi cikkei után komolyabb publicisztikai tevékenységbe kezd, és 1844 nyarán a Pesti Hírlap nógrádi levelezője lesz. Másfél éven át küld a lapnak beszámolókat a nógrádi közügyekről, főleg a megyegyűlések tárgyalásairól. A Pesti Hírlap ebben az időben ment át Kossuth kezéből a centralistákéba, így Madách csatlakozása az újság gárdájához egyben a centralista csoporttal való azonosulását is jelzi. A centralisták a magyar reform- mozgalom európai látókörű, elméletileg legfelkészültebb csoportját alkották. Eszményképük a nyugat-európai parlamentáris kormányforma volt. A magyar politikában 1844-ben léptek színre, mikor Szalay László vette át a Pesti Hírlap szerkesztését, s köréje csoportosultak elvbarátai: Eötvös, Trefort, Csengeoy, Lukács. Ez a kis közösség a lap hasábjain komoly elméleti cikkekben tisztázta a magyar átalakulás legfontosabb tennivalóit.