Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kamarás Béla: Madách Imre, a politikus

tart, hogy a kormány beleavatkozik majd a kölcsön kezelésébe, s a magánosok részére nyújtott hitelek segítségével módjában lesz párthívei számát növelni. Felháborodik azon is, hogy a telekdíjjal újabb terhet tesznek a máris nyomorgó jobbágyság nyakába. De legjobban azt kifogásolja, hogy ez a teher újabb 35 évre eltemeti a nemesi adózás elvét, s megnyugtatja a „szűzvállú lelkiismereteket”. Közgazdasági ellenvetésed nyomosabbnak látszanak. Itt abból indul ki, hogy a felvett kölcsön után 35 év alatt kb. 75 millió forintot kell kamat fejében a külföldnek kifizetnünk, míg ha évente önerőnkből ruháznánk be 5 milliót (ez a telekdíj egyévi összege), akkor ez a pénz bent maradna az országban, s ugyanoda jutnánk. Mindezzel azt akarja bizonyítani, hogy a nemzeti fejlődés előmozdítására csakis a mindenkitől egyformán fizetendő házi adó az alkalmas eszköz.10

Kossuth ugyanebben az időben a Pesti Hírlapban több cikkben foglalkozott a telekdíj ellen felhozott kifogásokkal. Így „Megnyugtatásul a kétkedőknek” c. cikkéiben (1844. ápr. 18.) a politikai ellenvetéseket taglalja s ezek között Madách érveire is megfelel. Kossuth felfogása szerint a telekdíj terve közelebb visz a közteherviselés megvalósításához, hiszen lényegében egy országos adó közös viselése lenne. Madách már korábban megírta cikkét, s így nem ismerhette a tapasztalt, tekintélyes politikus felfogását. De Kossuth még tovább megy a terv védelmében, s a „Kivetés és kezelés” c. vezércikkében (1844. máj. 2.) .azokkal a pénzügyi nehézségekkel foglalkozik, melyek a tervezet gyakorlati megvalósítása esetén felmerülhetnek. Nagyon világos, körültekintő érveléssel oszlatja el a gyakorlati szempontból felhozott aggályokat. Ennek a cikknek a harmadik részében tér ki Madáchnak a Társalkodóban közölt fejtegetéseire, s részben meg is felel rájuk. De Madách sem hagyja magát, s rögtön választ ír Kossuth cikkére, ami Még egyszer a telekdíjról címen ugyancsak a Társalkodóban jelenik meg. (1844. máj. 16). Ezekkel a szavakkal kezdi: „Küzdeni szép oly férfival, ki által győzetni is több dicsőség mint győzni gyáván.” Mégsem teszi le a fegyvert Kossuth előtt, sőt kifogásolja, hogy cikkében csak egyetlen érvét cáfolta, a többire nem is tért ki. ,A továbbiakban újra hangoztatja, hogy a telekdíj csupán „palliativ szer”, amely nem oldja meg a nemzet problémáit, s bűn lenne elfogadni, amikor rövid három év alatt ki lehet vívni a közteherviselés győzelmét is. Ez az érvelés világít rá fellépésének indítóokára: attól fél, hogy Széchenyi terve, méghá konkrét gazdasági előnyökkel kecsegtet is, hosszú időre elodázza a közteherviselés kimondását, ami pedig a reformpolitika legfőbb céljai közé tartozott.

1844 őszén — a telekdíj tervének kudarca után — új kérdés került a közvélemény előterébe: az országos iparvédegylet. Mikor az országgyűlés végén nyilvánvalóvá lett, hogy a bécsi kormány semmit sem akar tenni az ország gazdasági fejlődésének előmozdítására, Kossuth és a haladó politikusok elhatározták, hogy az iparfejlesztést társadalmi üggyé teszik. Így alakult meg 1844 októberében a Védegylet, melynek tagjai kötelezték magukat, hogy csak hazai iparcikkeket vásárolnak és magyar iparosokkal dolgoztatnak. A mozgalom nagy lelkesedéssel terjedt az országban. Nógrádban Madách szervezte meg a helyi fiókegyesületet, s ugyanakkor felhívást intézett a nógrádi hölgyekhez, hogy csak honi kelmét vásároljanak. A védegylet alakuló gyűlésén beszédet mondott (1844. nov. 18.), ami nemcsak aktív hazaszeretetét, hanem közgazdasági felkészültségét is elárulja. Elöljáróban az ország gazdasági helyzetét vázolja. Magyarország sok nyersanyagot termel, s ha ezeket itthon dolgoznánk fel, el tudnánk látni a lakosságot fogyasztási cikkekkel, sőt a fel72