Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kamarás Béla: Madách Imre, a politikus
azok erre vonatkozólag már az esküvő előtt kössenek egymás közt magánjogi megállapodást, A rendek ezzel nem értettek egyet, ők a kérdést törvénnyel akarták szabályozni, s ki akarták mondani, Ibcgy a vegyes házasságiból született gyermekek mindig az apa vallását kövessék. Az ügy az országgyűlésről a megyegyűlések napirendjére került, hiszen a megyék utasításokat küldtek követeiknek, hogy milyen álláspontot foglaljanak el ebben a kérdésben.8 Ilyen előzmények után szólalt fel Madách a vallási vitáiban. Ismerve a költő katolikus nevelését, meglepő az a szenvedélyes hang, mellyel a kormány javaslatát támadja, ami pedig megfelelt a katolikus klérus kívánságainak is. Azzal vádolja a királyi leiratot, hegy feldúlja a családi élet harmóniáját: ,,a házi oltárt vásárpiaccá, a szülőket szelíd gyámotokból sáfárkodó lélekvásár- lókká alacsonyítja, ezernyi viták tanúivá téve a gyermekeket, kiknek köbléből bizonnyal korán kiszakad az áhitatcs tisztelet szülő s vallás iránt”. Különösen felháborítja, hogy a kormány tervezete lehetővé tenné, hegy a szülők a gyermekeik vallására vonatkozó megegyezésüket később bármikor megváltoztassák. ,.A csalás, iszótörés mint megtestesített káromlás áll e leiratban, s azt törvényesítsük?” Beszéde végén indítványozza, hogy a megye utasítsa vissza a javaslatot. Madách pátosza ebben az ügyben liberális érzelmeinek magas hőfokára vall, de talán belecseng állásfoglalásába személyes érdekeltsége is, hiszen ez idő tájt kezdődik szerelme a református Fráter Erzsi iránt. A negyvenes évek elején a közvéleményt a legerősebben a közteherviselés kérdése foglalkoztatta. Kossuth a Pesti Hírlapban nagy agitációt kezdett annak érdekéiben, hogy a nemesség legalább a megyei házi adó fizetésében vállaljon közösséget a jobbágyokkal. A haladó párt ebben látta az első lépést a közteherviselés bevezetéséhez. A felülről támogatott reakció azonban a megyegyűléseken a szegény bocsfcoros nemesség tömegeit felhasználva megbuktatta a nemesség adózására irányuló terveket. Ilyen körülmények között vetette fel Széchenyi a Jelenkorban 1843-ban megjelent cikksorozatában a .jkétgarasos telekdij” eszméjét. Elgondolása szerint az ország égetően sürgős anyagi és kulturális beruházásaira külföldön 100 millió forint kölcsönt kell felvenni. Ennek fedezetéül az ország termőföldjének minden holdjára éven- kint kivetett 2 garas telekdíj szolgálna, melyet mindenki — nemes és jobbágy egyformán — fizetne a földje után. Széchenyi azzal is számol, hogy ekkora összeget csak hosszabb idő alatt lehet célszerűen beruházni. Ezért javasolja, hogy a kölcsön fel nem használt részéből alapítsanak földhitelbankot, s az adjon magánosoknak is kölcsönt gazdaságuk fejlesztésére. Számításai szerint ily módon 35 év alatt 160 millió forintot lehetne az ország szükségleteire fordítani. Kossuth újságjában önzetlenül támogatta politikai ellenfele tervét, csupán azt kívánta, hogy az alapítandó földhitelbank segítse elő a jobbágyak örökváltságát.9 1844 tavaszán országszerte javában folyt a vita Széchenyi tervéről, mikor a fiatal Madách is tollat ragad, és a Társalkodó című folyóiratban cikket ír Szózat törvényhatóságainkhoz a telekdíj ügyében címmel. (1844. ápr. 18.) Költőnk első politikai cikkében támadást intéz Széchenyi terve ellen. Az önhitt fiatalság éretlenségét lássuk ebben a lépésben, vagy feltételezzük, hogy a reakció uszályába került? Kiderül, hogy magatartását éppen a türelmetlen ha- ladnivágyás sugallja, s ezért ellenez minden tervet, amely — hacsak látszat ■szerint is — a haladást fékezi. De lássuk okfejtését! Költőnk politikai és köz- gazdasági kifogásokat emel a telekdíj tervével szemben. Politikai téren attól 71
