Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Bánhidi Tibor: Párizsi noteszlapok (Útijegyzet)
Fehérnemű a fogason Ügy mondják, a film a párizsiak számára a celluloádkenyér. Vagyis hozzátartozik a világváros lakóinak életéhez. Tény azonban, hogy ebből a kenyérből egyre vékonyabb szeleteket vágnak a jó párizsiak, mert a bemutatott filmek nagy része csapnivalóan rossz. Az amerikai filminvázió néhány totálkolor eljárással készült „remekének” ürességével csak a mozik nézőtere vetekszik, s az sem csábító, hogy például a Champs Elysées egyik filmszínházában, a Colieee Gaumont-ban Yves Montand és Anthony Perkins új filmjéhez 7 új frankba (35—40 forintba) kerül egy belépőjegy. A francia film legjobb rendezői: André Cayette, Jacques Tati, René Clair, Francois Truffaut, Marcel Camus és mások viszonylag kevés filmet forgatnak. Annál több főszerepet kap BB, a filmipar üdvöskéje, Brigitte Bardot. Egyik újabb filmjét, az „Igazság”-ot a mozik egyszerűen a művésznő fogasra akasztott fehérneműjével hirdetik, s a sztár népszerűségére jellemző, hogy a pcstaügyi miniszter sürgető javaslatot kapott: egy újonnan kibocsátásra kerülő bélyegsorozatban BB képe is szerepeljen. Az elutasítás szellemes és sckat ígérő volt: Brigitte képe csak akkor kerül majd levélbélyegre, ha divatba jennek a plasztikus, háromdimenziós bélyegek. A párizsi műtermekben egyébként úi csillag futott fel a filmipar egére. Stephanie Saba, az olasz származású, alig 17 esztendős leányka személyében. Az „Adieu Pbiliopme” című vígjáték főszerepéiben zajos sikert arat, és a jósok karrieriét illetően esküsznek egy égi jelre: a kislány ugyanabban a városkában született, ahol Sophia Loren. A borravaló kötelező Amíg ittthon nálunk váltakozó sikerű harc dúl a borravaló kérdése körül, a párizsiak rég lezárták már ezt a vitát. A borravaló kötelező a francia fővárosban. Persze a hazai helyzetet bajos dolog összehasonlítani az ottanival. Mert amíg nálunk a borravaló elfogadása lényegében öntudat kérdése, addig Franciaországban kenyérkérdéssé súlyosodik. Az éttermi felszolgálók, színházi jegyszedők, liftkezelők és a szolgáltató ipar egyéb alkalmazottai fizetésüknek csak egy hányadát kaoiák meg havi állandó illetményként — másik részét a borravaló anrónénzből gyűjtik egybe. Méet>°dig könyörtelenül. A kávéháziban például a borravaló-adás legenyhébb íormáia az, hogy a pincér a számla kiegyenlítése utón szó nélkül tartia a markát az utó- adományért. Hangsúlyozottabban kerül szóba ez, a kérdés, amikor a főúr egyszerűen hozzáadja a számla végösszegéhez az általa méltányosnak tartott borravalót. Van azután arra is eset. hogy előbb a borravalót k°ll lefizetni, s csak utána következik a számla összeállítása. Mert mit lehessen tudni... Az igazsághoz tartozik, hogy kialakult a borravalónál amolyan erkölcsi febőbatár is. A szokásost meg nem haladó éttermi fogyasztás, vagv a színházi íbclvrevezetés esetén a borravaló ercz^ge 70—30 centimes. Aki érinél kevesebbet ad, azt neveletlennek nézik. Aki többet — azt korlátoltnak. A gépkocsik — és a baleseti statisztika Ha a francia tréfás kedvében van. s a külkereskedelem kerül szóba, okvetlenül ezt mondja: Brigitte Bardot-tól és a Dauphintól függ az exportunk alakulása. Ez utóbbi a Renault-gyár kiskocsira, s a szőke filmsztár mellett ma a frankhon második számú nemzeti büszkesége. Soha egv országban autó nem volt még ennyire népszerű, s Franciaország soha még nem adott el külföldre annyi gépkocsit, mint amennyi Dauphint exportált. 43
