Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - Bánhidi Tibor: Párizsi noteszlapok (Útijegyzet)

BÁNHIDI TIBOR

PÁRIZSI NOTESZLAPOK

Készültem az útra, melynek végcélja a fény és az árnyék annyiszor megénekelt városa, Párizs volt. Arra kértem a világjáró barátomat, árulja el: hol kell kezdeni az ötmilliós városban az utat, merre kell menni, mit kell látni ahhoz, hogy derengjen bennem valami mindabból, amit a metropolis varázsának neveznek. Tanács helyett kérdést kaptam:

— Láttál már fuldoklót, amint mentőöv után nyújtja a kezét?

Bólintottam, s erre magyarázat következett:

— Olyan helyzetben vagy te is, mint az úszni nem tudó a mélyvízben. De hát itt mentőöv nincs, mert Párizst legfeljebb felismerni lehet, de nem megismerni. Húsz kerület és harmincnyolc híd, 160 tér, park és 70 szökőkút, kilenc pályaudvar és 500 szobor vagy emlékmű, majd másfélezer iskola és huszonegy temető, a Louvre műremekei és a Sorbonne 20 000 egyetemistája fogad a Gare de L'Esten. Kilépsz a pályaudvarról, s utána nincs mentség, öregem ... Elmerülsz a nagyváros rengetegéhen.

Tiltakozni próbáltam, hogy mégis csak van valami fontossági sorrend: a Notre Dame, a Tour Eiffel, az Arc de Triumph, a Champs Elysées, a Bois de Boulogne, Versailles; de a barátom egyetlen pillantásával csendre intett.

— Ez formalizmus. Párizs nem csupán műemlék, hanem hangulat, történelem, lüktető élet és hétköznapi ember. Figyelj valamennyire, s akkor talán beszippantassz egy lélegzetvételnyit a Szajna-part levegőjéből,

Ennyi volt az útravalóm.

Mit tehettem? Kiszálltam az Orient-express fülkéjéből, a Boulevard de Strasbourg széles útján megindultam a város szíve felé s az öreg házak között tisztelettel megemeltem a kalapom:

— Jó reggelt, Párizs!

A Notre Dame romantikája

A várost átszelő Szajna a párizsi őstelepülés legendás szigetét, az Ilde de la Cité-t lassú hömpclygéssel öleli körül. Históriai feljegyzések szerint i. e. 53-ban már római település volt a szigeten, s a felcseperedő Párizs első épületeit is itt emelték. Világhír tekintetében valamennyin túltesz a gótikus építészeti stílus egyedülálló remeke, a Notre Dame székesegyház.

A hit rég kerekeit oldott már a székesegyháziból. Zajos (turistacsoportok váltják egymást a padsorok között, az épületet, a szobrokat, az üvegmozaik-ablakokat megörökítő levelezőlapok vásárlása vég nélkül folyik s a látogatóáradat zümmögése érezhetően fokozódik, mikor az idegen- vezető IV. Henrik házasságkötésének, vagy Napóleon megkoronázásának legendává szépült emlékeit idézi fel.

A romantika akkor keríti óhatatlanul hatalmába a látogatót, amikor a toronyba indul. A szűk, alig emberszélességű, kanyargó lépcsősor homályában Viktor Hugó regényére gondol, Quasimodo és Esmeralda balladai szépségű történetére. Igaz, közben csaknem lesodorják a földszintre igyekvő látogatók, de néhány japán, olasz vagy angol nyelven elmondott „bocsánat"

40