Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - Molnár József: Megszabadulás a gonosztól (Elbeszélés)

zetét arról, hogy a vállalat ió híre miatt jobb lenne, ha Csekét nem küldenek ki külső munkára; ha nincs vagonrakás, tudták őt az udvari partiban is foglalkoztatni.) — Vagy talán az tüzeli Fikarcot, hogy a kisdedét vezető fiatalasszony nagyon formázza azt a lányt, akit — ha minden jól megy — elvesz majd feleségül? Igen, éppen olyan mandulaformájúra nyílik a szeme és most ez a külalaki rokonság tüzelné arra. hogy a Kedveshez ennyire hasonlító nőnek is jelképes elégtételt szerezzen? — Amíg az ember fiatal, vannak egészen rejtélyes gyökerekhez lenyúló indulatai.

— Én se vállalom a munkát Csekével — szólal meg váratlanul Búza János, holott ő aznap nem is volt a hálózaton, mert vagont rakott ki.

— Én se — adja le szavát keményen Rosztovics. — Gyalázat, amit ,az az ember művel.

A művezető megvakarja feje búbját. Olyanfélét mond embereinek, hogy erről még beszélünk. Ilyesmikben nem szeret maga dönteni. Legjobb lesz, ha jelenti az összeesküvés^ az igazgatónak.

A befejezést az élet nem mindig kerekíti úgy az eseménysorozat végére, ahogy az olvasó kedveli. Ilyenkor az író — néha egész meggondolatlanul beleavatkozik a valóságba. Az írót is hajtja szenvedélye. Kötelességének érzi, hogy pozitív hősének pártjára álljon, törekvéseit győzelemre segítse és a közösség rendje ellen vétőket, a törvénytől elrugaszkodókat — mint amilyen ez a Cseke is — megbünhődtesse. Ez már tisztán íróasztali munka. — Az árkot átugró kisfiú mögé oda lehet ügyeskedni egy Csekénél is erősebb, rabiátusabb természetű apát, vagy éppen a családjuknál vendégeskedő keménykezű kato- naviselt rokont, aki a sérelem hallatára első indulatban kamatostól adja vissza a gyerekre hullt üti egeket. Ha történetesen a szerző nem tartja Ízlésesnek a tettleges elégtételszerzést, hatóság kezére adatja a vadembert és a történet végén Csekét tömlőébe vetik. A mesében egy kicsit mindem másképpen van. Az élet azonban nem a szerző képzelőerejéhez igazodva áramlik.

A valóságban az történt, hogy az igazgató másnap jegyzőikönyveztette a Patak utcai esetet. A munkások között csakhamar híre ment annak is, hogy tárgyalt a párttitkárral és az üzemi bizottság elnökével. — Valamivel nyolc után volt, amikor az igazgató hivatta Csekét.

— Gondolom, tudja, hogy miről akarok magával beszélni? — Cseke hallgat. — A munkatársai nem akarnak magával dolgozni. — Cseke válla rándul egy gondolatnyit, ami szókincse szerint körülbelül ezt jelenti;

— Hát aztán? Számít az, amit ők akarnak?

—• Tegnap félig-meddig agyonvert egy gyereket.

— Csak azt kapta meg, ami járt neki — védte Cseke megátalkodottan vélt igazát.

Az igazgató kezdi azt érezni, hogy keményebb rendszabályozást is megérdemelne ez az ember. Nem akar eltérni a vezetőséggel megbeszélt megoldástól. Bosszús belső elégedetlenséggel közli Csekével, hogy megadják neki a választás lehetőségét. Elfogadhatja az azonnali érvényű közös megegyezéssel történő kilépést, vagy ha maradni akar. vállalhatja a fegyelmi eljárás lefolytatását.

— Hát csak adja ki a könyvemet — dönt tépelődés nélkül Cseke. — Minek ez a teketória? Kubikus munka akad más vállalatnál is.

Leadja szerszámait, munkaruháját és az ökör nyugalmával s szótlanul ül a folyosón, amíg járandóságát soron kívül számfejtik. Nem aggódik jövőjéért. Ha nagyon akarja, már lesz holnapra is munkája. Hiány van földmunkásban.

Annak hírére, hogy Csekétől megszabadulnak, az üzemben terjed az öröm és a megelégedés. Nem akad fenn senki azon, hogv Cseke hozzájárulással léphet ki. Búza János se — aki tegnap még azt hajtogatta, hegy „bár tépné ízekre szét az isten az ilyen ganéj embert” és Rosztovics se, aki szerint „ilyent legjobb lenne megvakítani” — szóval senki se elégedetlenkedik. El16