Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - Káldi János versei: Hazafelé, egy széttépett csengettyűszó-koszorú darabjai közt. Látogatás a Helikon Könyvtárban

A festmények alján a lovak neve: Cagliostro,

Claire, s évszám is látható.

Sok barnapiros ló izzik a lassú fényben. Ezek nyertek a versenyen, s megfestette őket a herceg: őrzi mind e terem.

Állok, állok a képek előtt, s az a nagyon szelíd táj, ami bennem van, hirtelen dúlt-zordra változik.

Festetich herceg lovait, lám, megfizethetetlen, örök festmények sora védi gyönyörű keretben!

A többiek már átmentek két szobán, sőt azon túl, de engem ittfog még a múlt; ezer kérdés tolul elő belőlem: hol van az a sok meggyötört cseléd, kinek itt folyt szét a bánata, hol lelem életét?

S csöpp asszonyaikat, kiket e mezők végtelenjén fehérített a dér, hol őrzi csak egyetlen festmény? —

Hol az a kéz, mely e megfestett lovakat nevelte,

hogy büszkélkedhessék a herceg? — Elnyelte az este.

Nem szól vissza egy kép, egy emlék.

Az óriás közönyt

alig bírja el a sok-sok szalon.

Nagyon szorít a csönd.

S a szívem — az örök gyerekszív! — most vad haragot szór a múlt felé, amely — őszintén néz le a falakról.