Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - SZEMLE - Bakó József: Följebb a kaptafánál (Kristó Nagy István)
lójának kifejtését sokszor megnehezítik a fölöslegesnek érzett leírások, kisebb epizódok figyelemelvonó jelenléte, amelyek néha a lényegretö- résnek is gátjává válnak. Ilyen hibák ellenére a termékeny, alkotóidejének delén álló író stílusa, Móricz Zsigmondon iskolázott fogalmazása, realista szemlélete, maga a téma: a jobb regények közé emeli A szerencse fiai-t. Érezzük ebben a műben azt az igyekezetei, amellyel Szentiványi a kisemberek szemén keresztül, azok gondolatainak felidézésével a valóság — egy-egy korábbi regényében a nemzetközivé növő valóság — problémáira rezo- nál. Nem vitatható, hogy ebben az esetben különösen nehéz feladatra vállalkozott. Hőseivel, a hétköznapok egyszerű, sokszor még a maguk életének jelentőségét sem tisztán látó munkásokkal mondatja ki ítéletét, épülő társadalmunk egyik legtöbb gondot magánhordozó korszakáról, melyet még alig mondhatunk történelemnek. Ez az ítélet pedig olyan, úgy érezzük, mely jogerős ugyan ha halkan mondják is, de az ábrázoltak bi- zonyságtételi időre felfüggesztett ítélete, igazság, mert A szerencse fiainak jobb életre találása, szerencséje nem kívülről jövő, tőlük függetlenül megvalósuló valami, hanem saját munkájuk eredménye. És ezt az igazságot — ahogy Szentiványi Kálmán maga mondja — „ .. . nem szabad rosszul elmondani.” (Szépirodalmi, 1963.) Csikós József BAKÓ JÓZSEF: FÖLJEBB A KAPTAFÁNÁL Hazánk az ötvenes évekig agrárállam volt, s az iparosítás elmaradása az egész ország elmaradását jelentette: a munkásosztály létszáma viszonylag kicsi, ütőképessége korlátozott volt, a parasztság pedig mérhetetlen szegénységben, feudális körülmények közé szorítva tengette a maga nyomorúságos életét. Ennek a paraszti életformának a század eleje óta több tucatnyi pontos, megbízható s irodalmilag is nagyértékű dokumentuma látott napvilágot: Tömörkény, Móricz és a népi írók szépirodalmi alkotásaiban éppúgy, mint a néprajztudományban és a falukutatók írásában. A szocialista írók és szociológusok pedig többé-kevésbé fölmérték a jövendő társadalmi rend uralkodó osztályának, a munkásságnak tárgyi és tudati javait. De alig esett szó azokról a rétegekről, melyek a parasztság és munkásság között éltek — így a kisiparosságról, nagyüzemek helyett iparcikkekkel mely kétkezi munkájával a hiányzó látta el a falut, — megdolgozva minden fillérért, ám ha jól is: elmara- dottan s ezért drágán termelve. A kisiparosok nem termelhettek eleget, nem voltak képesek megfelelően ellátni a föld népét, s munkájukat a kispénzű parasztok nem is tudták kellően megfizetni — így aztán szaktudásuk ellenére nekik is jóban-rosszban osztaniok kellett a paraszti sorsat ... A falusi iparos különben is legtöbbször félig paraszt volt, de ez nem esett nehezére, mert általában maga is a parasztságból jött, hogy megtegye az első lépéseket a jövőt hordozó új osztály, a munkásság életformája felé. Persze a munkás öntudatig, az osztályharcos álláspontig csak kevesen jutottak el közülük: leginkább azdk, akiktől még kicsinyke látszat-függetlenségüket is elvette a gyáripar versenye; akik 159
