Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Derkovits Gyula, a kommunista művész
gyengébb zsongásával festi, míg a környezetet, főleg a burzsoá rend képviselőit a gyengéd taszító, hideg színekkel ábrázolja. Színkultúrája magasfokú, mondhatnánk, abszolút színérzéke volt. Utolsó éveiben készült képein főként a meleg színeket alkalmazta, a kemény ellentétek eltűntek, szánvíziókba oldódott a téma. Ugyanakkor mély lélekábrázoló szerepet kapott a nagyon pontos, lágy rajz. Képeinek monumentálisán ható síkformái dekoratív szépségűnk, de tele vannak lélekkel, élettel. Az illúzionisztikus elemeket beleágyazta a síkot hangsúlyozó stílusába. Nem vált soha dilettáns prédikátorrá, mert valódi festészeti elemekkel dolgozott. Az a szándék, hogy a síkot tiszteletben tartsa, meghatározta alkotási módját. A kifejezés világosságára, egyértelműségére nagyon vigyázott, semmi lényegeset ki nem hagyott. Tömör, összefoglaló kompozíciói, jellemző kivágásai csak annyit mutatnak meg, amennyi feltétlenül szükséges a tartalom kifejezéséhez. Az egyes elvágott formák, jellemző részletek összeillesztésében, komponálásában nagy ötletességet árult el. Típusait rengeteg vázlatból, tanulmányok sorából választotta ki és alapos felkészülés után kezdett munkához. Ekkor viszont már gyorsan dolgozott. A lényeget kutató szelleme szinte az üres papírban, vászonban benne látta a kompozíciót, biztos kézzel bontotta ki. Nem tétovázott, nem hagyott nyitva más utat is. Ezért mutatnak képei megrendíthetetlen biztonságot. Anyaga sűrűbben a világos színharmóniákat adó tempera, ritkábban az olajfesték. Általában vékonyan rakta fel a festéket, ami nála valami légies fennköltseget is adott a képnek. Bár kitűnő értője volt a faktúra kezelésének, az sohasem csábította öncélú megoldásokra. Derkovits küzdelmes életének drámaiságát tömörítette képekbe. Mint egy érzékeny barométer, úgy reagált a társadalmi légkör változásaira, 1930 körül, mikor a munkásmozgalom fellendült, maga is közibük állt, a tüntetésre transzparenseket készített. Felismerte az élet nagy ellentéteit, fejlődésének irányát, mert mindig nyitott szemmel és nyitott szívvel járt, figyelte „az élet jelenségeit”, tudomásul vette „az aktualitásokat”. Magát is odafestette a küzdők közé. (A Dózsa-sorozat Kapudöngetőinek egyik alakja, Tűzevő vándor artista. Artisták lánctópő erőművésze stb.) Szinte minden képén a proletárokat ábrázolta. Kivételt csak a burzsoázia jellegzetes figuráit kari- kirozva bemutató művek képeznek. Festményei víziók. Olyan művék, melyek mellett nyitott szívű ember nem mehet el meghatottság nélkül. Nyitott szívű, mert ő elsősoriban nem a szem számára festett, hanem a szívhez, az érzelemhez szólt. Hősei általános érvényű jelképek erejével hatnak. Jellemző, hogy a társadalmi tudás gyarapodásával művészete is egyre céltudatosabbá vált. „Derkovits pártossága, harcos állásfoglalása a dolgozók ügye mellett, az a pozitívum, amire ma is még mint követendő példára tekinthetünk”. (Háy Károly László.) Képei csaknem mindig a gondolati tartalomból erednek, de legalább ugyanilyen gondot fordított a képi vízióvá alakításra is. Legszemélyesebb mondanivalóit is képes volt általánosítani, így mindig egy egész osztály, a proletáriátus nevében beszélt. A személyes hang adta képeinek a szubjektív erőt. Látta a jövőt is és hitt benne, optimizmusa sohasem hagyta el. Űj típusú művész. A negyedik rend minden gondját, baját magáénak vallotta és az eljövendő győzelmének hite megingathatatlanul élt benne. Hihetetlen gyorsasággal tanult meg mindent, ami az évszázadok és korának művészeti eredménye volt és azt sajátjává alakította. „Összhangba kell hozni az új eredményeket a piktura régi, már-már elfelejtett értékeivel” — vallotta. Művészeti harmóniákat rendező lelkén, értelmén szűrte át az élet ráható jelenségeit. Mondanivalóját teljesen átélte és csak a leglényegesebbre szorítkozva, minden sallangtól mentes egyszerűségben ábrázolta. Humanista művész az egyre embertelenebbé váló korban. A szocialista művészet nagyerejű és mindig példaként álló előfutára. ie» 147
