Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Poszler György: A szépíró Szerb Antal

zendülőivel a felnőttek világa elleni félig ösztönös, félig tudatos, a halálba torkolló lázadás, a bandázás és az elárultatás motívumában is összecsendül, -de távol áll tőle a francia írónak a történést tragédiába fullasztó, a valóságtól teljesen elvonatkozó szimbolizmusa és Márai viszonylagos társadalmi konkrétsága, ábrázolásmódja azonban lélektanilag differenciáltabb és jobban motivált mindkét elődjénél. Szerb regényének cselekménye és pszichológiai problémája teljes egészében ott izzik egykori zsengéi és diáknaplója lapjain, de a megformáláshoz néhány motívumot és a feltárásihoz bátorságot az európai regény nagy eredményeiből merít.

Az Utas és holdvilág a „tények zsarnoksága” elleni kamaszlázadásnak, a tények győzelmének és a lázadás szertefoszlásának a regénye. Mihály, az előkelő kereskedelmi cég beltagjává szelídült hajdani zendülő gimnazista és misztikus vallástörténész konformizálódási folyamatának megkoronázásaként feleségül veszi Erzsit, a jómód, az erkölcsi szilárdság és hangulati kiegyensúlyozottság biztos bástyáitól körülzárt, megtestesült polgári asszonyideált. A szokványos itáliai nászút első állomásán, Velencében, a sikátorok titokzatos rengetegében azonban Mihály lába alatt meginog a már biztosnak érzett talaj, és rátörnek eltemetettnek vélt ifjúsága összes kínjai. A nászút jelképessé alakul, és az Olaszország belseje felé száguldó vonat csupán a hajdani kamaszkomplexumok egy-egy újabb állomásához érkezik. A furcsa utazás minden stációján felbukkan valaki az egykori zendülők közül. Raven- nában Szepetneki János, aki gátlástalan szélhámosattitüddé növelte magában a társadalmi normák kicsinyessége elleni diáklázadást. Gubioban a szent életű szerzetessé magasztosult Ervin, aki önmagában győzte le a tények hatalmát, és szomjas realitásösztönét, kínzó érzékiségét vallásos eksztázissá szublimálta. Rómában Ulpius Éva, a titokzatos „halálhetéra”, aki a hajdani játékok szeszélyes úrnőjéből a férfiak fölötti uralom nagystílűiségét alakította ki, és egész Itáliában, minden tényleges jelenvalóságnál irtózatosabban a halott Ulpius Tamás árnya, aki, levonva a valóság elleni lázadás végső konzekvenciáit, a tények győzelme elől a halálban keresett menedéket. Ez az iszonyú kísértetjárás az egyetlen árulóban, a realitás józanságával kompromisszumra vágyó Mihályban azonnal megnyitja a régi örvényeket, elszakítja Erzsitől és az Erzsi által képviselt világba való átépülés minden illúziójától.

A múlt kísérteteitől népes itáliai magányában Mihály újraéli a hajdani közös, valóságűző játékokat, amelyekben Tamás és ő mindig megalázottan meghaltak Éváért, a kegyetlen asszonyért, és János sátánossága és Ervin szenvedélye színezte a halálba hanyatló játék misztikumát. A valóság tényei kívülrekedtek az Ulpius-ház falain, és a játékok atmoszférájában kialakult egy öntörvényű, makacs álomvilág, amelyben a testvérek sajátos lelki közössége és Tamás és Mihály elfojtott szexualitással színezett kamaszbarátsága helyettesítette a szerelmet, János és Mihály féltékenykedő vetélkedése az élet harcait, és amely a felnőttek világának várható győzelme elől a halál erotikusnak érzett aktusában kereste a végső megoldást és a menekülés útját. Ehhez a világhoz végsőkig következetes egyedül a halálba menekülő Tamás maradt, de mindenki megőrzött felnőtténjében kamaszlázából valamit, egyedül Mihály akart maradéktalanul átépülni az Erzsi szilárd világába, és éppen ezért őt teperte le legerősebben a feltámadó múlt. A megnyíló örvény mélye Tamás példája felé vonzza. Ezt sugalmazza akaratlanul is a vallástörténész