Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Szabó Jenő: A vasárnapi leány (Elbeszélés)
SZABÓ JENŐ A VASÁRNAPI LEÁNY Mas gars, én holnapután visszamegyek a hazámba, Magyarországba, amit ti úgy neveztek, hogy Hongrie. Figyeljetek egy kicsit ide, mielőtt elmegyek, szeretnék nektek mesélni egy leányról. Monsieur Vétón, egy kör pernod-t s’il vous piait... Isten bizony, nem lantolás vagy felvágás, de az a leány olyan volt, hogy hozzá hasonlóval még nem találkoztam az életben ... Ne vigyorogj, Paul, nem akarom a Clare Gablet játszani, tudom, nem vagyok mai gyerek, megöregedtem, de az a leány olyan fiatalon maradt meg bennem, mint amilyennek huszonöt évvel ezelőtt láttam... És azért se vigyorogj, Paul, mert én nem a leány külsejéről, hanem a leikéről beszélek. A lélek az, ami nem öregszik meg, még huszonöt év múlva sem. Istenem, tényleg huszonöt éve volna már? Annyi! Harmincnyolcban kapott az öreg Émile Barrault másodszor agyvérzést és akkor vettem át tőle a műtermet ott a Gare Saint Lazare környékén. Nagyszerű hely, alig egy ugrás- nyira az Opera, nagy forgalom, rengeteg vidéki. Bizonyos, hogy harmincnyolcban történt, mert akkor valósítottam meg régi tervemet, amire öt éven át hiába kapacitáltam Barrault papát, hogy tudniillik vasárnap is tartsuk nyitva a műtermet. És mennyire igazam lett! A falusiak, akik hétközben nem tudtak bejönni a környező falvakból, vasárnap ráértek és valósággal rászoktak a műteremre. Az a leány is vasárnap állított be édesanyjával. Hogy szép volt-e? Ha ma megpróbálom visszaidézni a külsejét, őszintén megvallom, nem tudom, de nem is fontos. Egészséges, jóalakú fiatal leány volt. Olyan, aki mellett, ha elmegyünk, csettintünk egyet és magunkban azt gondoljuk: „De jó volna ha egyszer...!” Ha azonban nem adódik valami rendkívüli, tíz perc múlva azt is elfelejtettük, hogy a világon van. Ennél a leánynál azonban megtörtént az a „rendkívüli valami”. Illetve nem is volt az olyan rendkívüli, csupán egy mozdulat... Szürke kosztümöt viselt, amelynek kabátját levetette, amikor a gép elé ült. Kabátja alatt, selyemblúza alól úgy feszült elő a melle, mint két, kipattanni készülő bimbó. Melltartót nem viselt és a vékony selyemben a melle valósággal mezítelennek hatott. Ekkor történt az a „rendkívüli valami”. Ahogy beállítottam a felvételhez, hozzáértem a melléhez. Szándékos vagy véletlen volt? Mes gars, ha agyonvertek, akkor sem tudom ma már, de olyan volt ez a mozdulat, mint mikor áramot kapcsolnak be. Láthatatlan forróságok indulnak el, szikrák pattannak és lüktető hullámok borítanak el mindent. A leánnyal így történt. Abból láttam, hogy arcán piros folt jelent meg, teste meg-meprándult, forró kis keze pillanatokig tapadt az enyémre és nagy, szürke szeme hirtelen fátyolos lett, amikor az enyémbe nézett. Mindebből az anyja és a többi várakozó semmit sem vett észre, pedig alig két lépésnyire ült tőlünk. 42
