Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Debreczeni Imre: Négyes találat (Elbeszélés)
Egy vaskereskedés kirakatában pénzeskazettát pillantott meg. Ez az! — örvendezett. A vasat nem rágja meg a patkány! Elássa a szén közé. A kazettát kicsinylette, azért kettőt vett. A két csomaggal a hóna alatt indult hazafelé. A Dohány utca sarkán ráköszönt valaki. Szukics volt. — Hát te? Még nem utaztál el? — Reggel beszélt Rudival, mondta, hogy temetésre készül. — Mit cipelsz? — kérdezte a csomagra bökve. — Izé... kazetták — dadogta. — Kazetták? — csodálkozott Szukics. — Tudod... izé... nem is mondtam még neked, négyesem van. Négyes találatom ... — érezte belevörösödik. összehordott még hetet-havat, Szukics csak bólogatott. Szerette volna látni az arcát, de nem mert a szemébe nézni. Aztán hirtelen elbúcsúzott. — Tudod, reggel utazom, csomagolnom kell még. Scfcáig nyugtalankodott. Hátha mégsem kellett volna még... Eh, egyszer csak el kell kezdeni! Miért ne nyerhetett? A pénz éppen elfért a két kazettában. Belerakta a szenesvödörbe, előrelátón letakarta újságpapírral, s indult a pincébe. A lépcsőfordulónál megtorpant. Mit mond, ha megkérdik, mit keres júliusban a pincében? Bosszankodva fordult vissza. Majd este felé viszi le, míg a házfelügyelő fröccsözni jár. Mégiscsak meg kellett volna próbálni a másik Lottózóban. De asszonynyal többé nem kezd. Még, hogy ki akart vele kezdeni! Ténfergett az üres lakásban, sehogy sem találta a helyét. Az idő mintha megállt volna, nem akart múlni. Rég becsomagolt már. Megborotválkozott, az se maradjon reggelre, korán indul a vonata, tiszta fehérneműt készített ki, úgy, ahogy ki is takarított, ne mondhassa Margit, hogy piszkosan hagyta a lakást, aztán, hogy minden tennivalója elfogyott, leült, rágyújtott. Egyik cigaretta parazsán gyújtotta meg a másikat, s öt percenként leste az órát. A türelmetlenség ott kuporgott a nyakában, de azért elégedett volt. Szukicsnak megmondta, s a jövő héten, bárhogyan, kerít egy négytalálatost. Valamivel hat után megcsörrent a csengő. A göthöstől rég nem tartott már. Hátha újabb távirat, meggondolatlanul azonnal ajtót nyitott. Szukics a lépcsőkorlátba fogózkodva úgy fújtatott, mint egy beteg mozdony. Mögötte Kocor mutogatott valamit. — Az istenit a sok lépcsőnek —■ fújtatott Szukics, s indult befelé. A iszenesvödör a szobában, a konyhába vezette őket. Valami azt súgta, baj van. Ráncos volt Szukics csecsemőhomloka. Kocor megint úgy intézte, hogy Szukics mögé kerüljön, hevesen integetett és mutogatott. Akkor rágyújtott Szukics. Kezében az ellobbant gyufaszál, várakozón nézett őrá. — Dobd csak el, nem számít— mondta ő. — Persze, te takarítsz — vihogott Kocor. Hogy Szukicsra ránézett, elharapta a szót. — Egy hamutartó azért csak akad a háznál —• így Szukics. Kényszeredetten indult a szobába. Még örült is. Legalább elrejtheti a kazettákat. Ott maradtak a szenesvcdörben. 32
