Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Dávid József: Kitérő (Elbeszélés)
— Nagyon szeretlek Buci — buggyant ki végül hangosan a sírás a lányból, s szenvedélyesen átölelte a férfi nyakát —, de értsd meg. .. meg kell értened, hogy csak tiszta szívvel lehet élm... Fehér Béla lehajtotta a fejét. Igen. Pontosan az az érzés markolta megint a szívét, mint azon az emlékezetes bokszmérkőzésen, amikor kiütötték. Most is kiütik. Biztosan kiütik. És ezt nem lehet elviselni. —• Szólt neked valamit Orbánná? — Nem — rázta a fejét Kati, aztán tagolva ezt mondta: — Kérdezte, hogy nincs-e valami titkom, ami ... — Mit mondtál? — Hazudtam. — És- ő? — ... hogy azért vizsgáljam meg a lelkiismeretemet és szóljak... ha akarod, mert a brigád többi tagjának nagyon fájna olyasmi, ha ... —• Milyesmi? — Szóval, ha ... Te meg én ... — Fütyülök a brigád fájdalmára! Az én fájdalmamon ki segít? Hát tud engem úgy ölelni a brigád, mint Te? — kiabált szinte magánkívül a férfi, s türelmetlen mozdulattal lefejtette a hátáról a lány simogató karját is. — Én segítettem magamon — kapkodott a levegő után Kati, mint a vízbe fúló. — Harmadik éjszaka, hogy nem alszom. Döntöttem. Én holnap megmondom .. . — Örült! — kapta karjai közé a leányt Béla, és Kati nem tudott tiltakozni. Szerették egymást. Szemük előtt eltűnt a város, s már nem érezték a körülöttük nyíló természet illatát sem. Mintha egy rózsaszínű felhőn úsztak volna. Alattuk messze maradt a föld. Már a tornyok, a gyárkémények se látszottak. De Kati mégsem volt boldog. Szájában érezte a sós könnye ízét, s a fülébe dobolt édesanyja sokat elmondott figyelmeztetése: Ha egyszer szeretni fogsz valakit gyermekem, azt csak tiszta szívvel tedd. Tiszta szívvel? Hát szajha ő? Kinek mutassa meg a szívét? És Béla is tisztán szereti. Dehát másképpen nem is lehet... Azok a hazugok, a képmutatók, akik megunták és utálják az élettársukat, de... de... s ekkor megjelent lelki szemei előtt Béla négyéves kisfia, s Joli, a halkszavú asszony, akinek a szíve alatt már megmozdult egy másik kis élet. Igen. Ha ők nem lennének, már régen odaálltak volna az emberek elé... de így? ... de így... de így? — buggyant ki hangosan is a lány szájából a kérdés. Béla értetlenül nézte a leányt. Nem szólt. Némán sétáltak le a szerelmük magaslatáról. Lent a Pacsirta utca végén már a józan élet szaladt eléjük. Egy pillanatra megtorpantak. — Gyere fel hozzánk — szorította meg a lány kezét a férfi. Kati megremegett, majd hátrahőkölt, mintha láng csapott volna az arcába. — Mit akarsz? —■ Azt, hogy inkább tőlünk tudja meg a valóságot az asszony. —• Nem akarom — tiltakozott hevesen a leány. — Gyáva! — Te mondod ezt, Fehér Béla? — Én ... én, aki tíz perccel előbb még Buci voltam neked. — Hát jól van .. . Buci.. gyere — húzta ki magát a leány —, majd meglátjuk, ki lesz a gyávább — és elindult. Béla alig tudta utolérni. Ogy lépkedtek egymás mellett, mint két idegen. Egy óra is eltelt, mire Béláék lakásához értek. — És most? — állt meg a kapuban a leány. — Ügy akarok élni, ahogy Te szeretnél. __ 9 2 2
