Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Szentiványi Kálmán: Titkos szerelem (Elbeszélés)
Béla intett nekik, hogy csend legyen, ott állt fél lépésnyire a pártól, Júlia anyja vergődve visongott a sarokban, leánya tönkretevője ellen. A szövőgyári fiúk, Feri barátai szemben álltak a cigánylegényekkel. Kormos képű szegkovácsok, s gyári lakatosok, karbantartók. Júlia elsiklott közöttük, a ruhatárba ment, kongó hangon kérte kabátját. Odabent kiabáltak a rendezők, a ruhatáros vénasszony is rohant befelé, a zene játszott már, a harmonikáé kornyikált: „Azt mondják rólad, Másokh oz jó vagy ... Jobb vagy, mint hozzám ... Kit érdekel?” Aztán dobogás és ordítás nyomta el a zenét, nyilván verekedtek. Júlia hátra sem nézett, kifutott az éjszakába. Elvesztette a hajába tűzött virágot. Kint ácsorgó legények kiabáltak neki disznóságokat. A második utca már gyári kolónia, földszintes munkásházak kapaszkodnak a szövőgyár tövében. Komorlanak a híg tavaszias sötétben a kémények, ritkás fény szüremlik az üveges, üzemi csarnokokból. Éjjel is dolgoznak, a zakatolás szinte a csendhez tartozik. A kultúrotthon felől harsant a cigányok ordítozása, rohantak valahová az utcán, éles füttyszó remegett, visszaverődött a gyár kerítéséről. Kocogtatni sem kellett, jött már kifelé nagykendőben a termetes özvegyasszony, Feri keresztanyja, Júlia pártfogója. Beölelte a síró, didergő leányt. Egy pohár bort adott néki a bútorokkal telezsúfolt kicsi szobában. — No, megegyeztetek? Megmondtam Ferinek, idejöhettek. Júlia foga ütemesen koccant a poháron. — Annus néni kérem ... tessék megengedni, hogy egyedül idejöjjek ... Nem bírom tovább. Annus néni perdítette magáról az inget, homályban öltözködött a sarokban. — Mi a fene, nem mész a keresztfiamhoz? — Nem mehetek, Annus néni... Nem szeret igazán! — S Júlia káromkodott egyet cigányul, aztán egy székre zuhant, mint röptében lelőtt madár, sírt keservesen. Annus néni odarebbent, kavarta a szoknyát, hogy jól álljon, közben zsörtölt: — A fene a dolgodat! Ki értheti? A szegkovács se kell? — Nem! Az asszony érdes hangon suttogott: — Te aztán megcsináltad! Tizennyolc éves korodig tartod magad, ami nem szokás a Cigánysorion. .. Hozzám így nem jöhetsz lányom. Ha nem mész Ferihez, nincs aki megvédjen. A cigányok, a tiéid, hajadnál fogva hurcolnak el innen, ismerem a törvényeteket... Lakott már nálam egy szegény lány, azzal is megtették. Mit akarsz hát? — Nem tudom, Annus néni... Élni akarok ... — Júlia zokogott. — Segítsen rajtam, mert meghalok! — A fene! A halált legutoljára hagyja az ember leánya. Tudod mit mondok? Szombathelyen művezető a bátyám a cipőgyárban, ott lakhatsz, dolgozhatsz. Majd kialakul valami. Oda nem mehetnek érted! Elmész Szombathelyre? Júlia kicsire húzódva tétován szepegett. Itt született a Cigánysoron, Pesttől húsz kilométerre, mióta a gyárban dolgozik, talán hatszor volt a városban. A szegkovácsok nem mozdulnak a környékről. Azt se tudta biztosan, merre és mennyire van a távoli város. Hogyan lehet ott élni, ismeretlenek között? — Áthelyezéssel mész. Elintézem a gyárban. Júlia sírása megint hangosabb lett, szólni nem mert. 5
