Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - SZEMLE - Mocsár Gábor: Nyitott tenyér (Varga Béla)
A nagy alföldi tanyavilág egy kis sarikában összesűrítve megismerjük ennek a nagy átalakulásnak vógbe- menését. A tanyákén élő emberek, távol egymástól (,,Vadon, egymagára hagyatva, társtalanul”), a várostól, a kultúrától, még sokkal közelebb kerültek a földhöz, az egyetlenhez, amellyel talán egyedül alakult ki egészen közvetlen kapcsolatuk. Ezen a kis Seregi-dűlőn élő emberek méltán jelképezik egész parasztságunk akkori lelkiállapotát, azt a látható és láthatatlan harcot, amelyet nagyon sok. embernek saját magával és másokkal meg kellett vívnia. Ennek a harcnak az élességét egyáltalán nem cs 'kkentette, hogy mindenki, még parasztságunk nagyié ve is látta, vagy legalább is érezte annak végső kimenetelét. A Fábián testvérek: a tanya világban is előbbrelátó Péter, valamint a föld „vonzásától” nehezebben elszakadó, a „dombon túl, az erdőn túl” lakó — ahova a világ hullámverései alig-alig jutnak el — s akikor is csak megtörve — Márton közötti harc nem volt véletlen és nem egyedül álló jelenség akkor. A legtöbb esetben ez másképpen végződött, mint a regényben, sőt az ellenforradalom és a termelőszövetkezetek feloszlatása után nem kötöttek általában a parasztok vérszerződést a termelő- szövetkezetek ellen, de ez egy cseppet sem von le a mű értékéből és mondanivalójának helyességéből. Mindegyik falunak és dűlőnek megvolt a maga Hatos Jánosa, aki „alkalmas arra, hogy híreket hozzon”, a nagyszájú, de alapjában véve gyáva Dóri Gábora, a prédikátor Bakó Imréje. Találhattunk egy néhány Szeredai Jánost, aki úgy viselkedik, mint a fű, lesimul, s szinte zümmögve, rezegve sziszeg a föld színén — nem árt neki a vihar”, akit elragadott a parasztember szeszélyes sorsa, mint a szél a lehullóban levő levelet, csavarta, vitte, látszólag ismeretlen szeszélyességgel, amíg azután összetörve letette: eresszen újra gyökeret, ha tud. Mindenütt megvolt, szervezetten, vagy szervezetlenül, az új paraszti társadalomnak a magja, az öntudatos, a jövőt tudatosan látó Sebők Sándorok vezetésével. Mocsár Gábor nagyon jól, valósan ábrázolja parasztságunk akkori lelkivilágát. A nyitott tenyér semmiképpen sem azt a tenyeret jelenti, amelyből a cigányasszony a hosszú életet kiolvassa, hanem azt, hogy a parasztemberek élete és gondolatai minden zártságuk, bonyolultságuk ellenére is nyitott tenyérként vannak előttünk. Csak tudnunk kell azokból olvasni! A regény rövid és nagyon plasztikusan megfogalmazott jellemábrázolásai mellett mindenképpen meg kell dicsérni a frisseséget, a fordulatosságot, amelyek nagyon olvasmányossá teszik. Vannak azonban olyan fogyatékosságai is — elsősorban a szerkesztés gyengeségéből adódóan — amelyek csökkentik értékét. Néha az az érzésünk támad, hogy a mű nem egységes egész, az egyes részei annyira külön önálló életet élnek. Befejezésként elmcdhatjuk, hogy Mocsár Gábort tehetséges, jó íróként ismertük meg eddigi írásaiból, s e regénye méginkább megerősített bennünket efelől. (Magvető, 1963.) Varga Béla
