Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Koncz István: Család-ciklus

A látszat azonban ezúttal csal, s — ha vannak — csalnak a történelmi analógiák is. A szocialista forradalom abban a szakaszában, amelyben jelenleg a szocialista tábor országai fejlődnek; vagyis miután a proletáriátus megszerezte a politikai hatalmat s átalakította az alapvető termelési viszonyokat, a termelési viszonyok megváltozása hatással van ,a nem alapvető emberi viszonyokra is. A társadalom forradalma, hogy úgy mondjuk némileg talán vulgarizálva: „forradalmat csinál a családban is”. A termelés és a társadalom struktúrájának átalakulása, a jogi felépítmény szíjáttételein keresztül, kétségkívül megváltoztatta a nő helyzetét — mint a matriarchátus alkonyán és a rabszolgaság küszöbén, majd a rabszolgaság alkonyán és a feudalizmus kezdetén, még tovább a polgári társadalom kialakulásának időszakában, úgy ma is. Illetve nem is úgy, hanem sokkal nagyobb mértékben. A Code Napóleon által tükrözött női pozíció szinte rabszolgaságnak tűnik a mai teljes emancipációhoz képest; amely azonban — s itt jön a kérdés izgalmassága — a gyakorlatban még korántsem teljes. A nők az emancipáción kettős műszakot vásároltak — ha nem is szó szerint, de így fogalmaz a Nagy családban Németh László.

A társadalom szerkezetének átalakulása megváltoztatja, átértékeli a társadalom sejtjét, molekuláját, legkisebb építőkövét, a családot is. De vajon teljes és következetes-e ma az átértékelés? A nő — mondjuk így: a feleség — igazi értékmérője ma nem az elidegeníthető vagyon; hanem az elidegeníthetetlen munkaképesség. (A „hozomány”: megfelelő állás, képesítés, esetleg diploma, s a vele járó fizetés!) Ám a mindennapi élet gyakorlata azt mutatja, hogy a nő ennek az elidegeníthetetlen értéknek birtokában is bizonyos szempontból — persze már nem egzisztenciálisan, de a harmonikus erkölcsi életvitel szempontjából okvetlenül — ki van szolgáltatva a férfinak. Vajon egyenrangúak-e a felek abban a kapcsolatban, amelyben a nő legfőbb biztosítéka arra, hogy megtarthatja férjét — nem munkaképe;S;sége, nem morális magasabbrendűsége és minden emberi (nem „asszonyi”!) értéke, hanem csak múlandó (s a kettős műszakban bizony alapos kopásnak kitett) szépsége, vagy — gyakran nagyon is egyoldalúan megkövetelt — hűsége?! Az a házasság, amelyben a nő legfőbb aduja csak ez az említett kettő — rendszerint fel is bomlik. Nem dughatjuk be fülünket és nem zárhatjuk be szemeinket a mai élet aggasztó jelenségei elől: a család, legalábbis a régi, polgári értelemben vett család válságba került. A régi összetartó abroncsokról kiderült, hogy rozsdásak, szétpattannak (sőt már régen szétpattantak: gondoljunk csak azokra a polgári házasságokra, amelyek lényegében -— bár a felek nem váltak el — megszűntek házasok lenni, s csupán a társadalmi konvenciók és kötelezettségek miatt leplezték széthullott voltukat); az új összetartó erők pedig még nem alakultak ki. Alkotmányunk, legfőbb tövénykönyvünk, egyértelműen és határozottan védi a család intézményét, de a bíróságokon egyre több házasságot kénytelenek — mint megszűntet — felbontottalak nyilvánítani. ..

Korántsem a teljesség igényével írtuk le ezt a gondolatsort, csak hogy érzékeltessük: a család problematikájáról írni vagy bármely művészeti ág középpontjába helyezni — korántsem periferikus jelenség, egyáltalán nem afféle művészi „menekülés”. Bizonyos körülmények között — s ha nem csalódunk, a mi körülményeink ma ilyenek — a család problematikája közéleti jelentőséggel bír. Róla szólni nem is mindig könnyű és veszélytelen.

154