Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Koncz István: Család-ciklus
vidéknek nem kell a komoly szó. A veszprémi példa mutatja, nem riadnak meg tőle. Persze egy vidéki színház sikeréről írnunk könnyebb, mint tartós leltárra készülve számontartani a majdani sikereket. Az ember óhatatlanul szorongva pislog a sikerre, sőt a kajánabbak bizonyosan véletlen kiruccanást szimatolnak. Én nem vagyok ennyire tamáskodó e siker tartósságában, ezt a színházat, de sorolhatnánk ide a már említett többieket is, a művészi vezetés, a rendezői szándék, a színészi szenvedély szerencsés ötvözete lódította a maga útjára. A siker meg mindig beoltást ad, bátorságot, biztonságot és szellemi vitamint a járványok leküzdésére. Nincs szükségük már mankóra, a műsorterv sajátossága egyben járni is tanítja őket. Csak ne kötődjenek továbbra se talmi sikerekhez, az utánjátszás biztonságát merjék kockáztatni az. új művekkel járó bizonytalanságért, az új lehetőségek felismeréséért. Az ád távlatot s nyit kaput egy művészi világkép megformálására. És a magyar dráma megújulására. Mert ebben a vidéknek nagy része lesz. A magyar dráma és a magyar színjátszás csak egymás segítségével újulhat meg. A vidéki színjátszás, tudom, külön teherként hordja magán — vidé- kiségét. A nagy nevek, a nagy fővárosi színházak vonzóbbak a dráma számára is. Holott az írás megmérése illúzió mérlegén sosem oszt igaz szentenciát, a művészi szándék, az igény tisztasága, a szenvedély igazabb, és főként őszintébb ítéletet nyújt. A közönség rezonanciája vidéken mindig őszintébb, s nincsenek benne hamis felhangok. Tudom, hogy kommerciális érdekek ís aknázzák a vidéki bemutatókat, noha a hinterland az egész ország. Azt sem hiszem, hogy tartós marad az a fölényes arisztokratizmus, aminek gőzében a fővárosi színházak viszolycgnak a vidéken bemutatott drámáktól. Ma még visz oly ognak, de ezt a magatartást olyan fölényérzet súgja, amiben több a gyengeség, mint az erő. A hazai drámairodalomban, ismert és még meg nem született művekben hiszek annyi erőt, hogy elmossák ezt az antagonizmust főváros és provincia között. Szabó Sándor CSALÁD-CIKLUS A VESZPRÉMI SZÍNHÁZBAN Még az ősszel, röviddel azután, hogy Veszprémben, Pápán, Ajkán és Várpalotán sikerrel játszotta a Petőfi Színház Németh László Nagy család című színművét: az író maga helyett tanulmánynak is beillő levelet küldött felolvasásra a veszprémi művészklubnak (a veszprémi színészek, festők, muzsikusok, írók és újságírók, s a velük együtt tartó értelmiségiek és munkások egyre szélesedő baráti társaságának). „Régi meggyőződésem, melyet elég keserves tapasztalatok érleltek be — írja e tanulmányban — hogy a magyar színjátszás, ha valahonnét, hát a vidék... felől újulhat meg.” Aligha csak annak a szerzőnek köszönetlerovó és így túlzóan udvarias elismerése cseng ki e sorokból, akinek színdarabját éppen a fővárosban, a darab bemutatására elsősorban hivatott színházban fintorogva és fanyalogva fogadták, 3 akinek „könyvdrámává” kikiáltott művét végülis a vidéki kislétszámú, prózai társulat tűzte legelőször műsorára. Nem. Igazi és őszinte meggyőződés dik151
