Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Smidt Lajos: Gyűjteményem
gyűjteményemnek — mely országos jelentőségű volt — kb. 80%-a. Ugyanígy járt óragyűjtemónyem is. És ami örökre pótolhatatlan veszteség: egy savariai teljes orvosi sírlelet, valamint egy öt rekeszre osztott római sacralis üvegecske- is, melynek a fenti tényt dokumentáló darabjai maradtak csak meg. Sorolhatnám ezt még néhány igen ritka darab elvesztésével, megsemmisülésével. További gyarapodása gyűjteményemnek már napjainkban játszódott és játszódik le. A második kérdésre: mi minden van bennem, rajtam? — már sokkal nehezebb a felelet. A Vasi Szemle, az Életünk és más folyóiratokban megjelent publikációk csak törpe részeket világítanak meg gyűjteményemből, s talán évtizedek kellenének hozzá, hogy minden jelentős darab leírása nyilvánosságot kapjon. Sőt a gyűjtemény katalogizálása is hosszú időt venne igénybe. De a gyűjtemény minden darabja létével beszél, és magyarázza önmagát. Am én nem tudok a gyűjteményem kérdésére pontos feleletet adni, mint ahogy nem tudja megmondani a szülő sem, legalább is nem pontosan, mi lakik gyermekében. A főbb vonásokat azonban ki tudom vetíteni. Életem és a környezet úgy hozta, hogy a gyűjtemény leggazdagabb része a hadtörténet és orvostörténet keretébe illik. Bőséges és sokszavú a könyv- és levéltári anyag, jórészt még teljesen feldolgozatlan és alkalmat ad a munkára, nem a gyűjtőnek, hanem a kutatónak. Papír- és fémpénzek tekintélyes tömege őrzi elmúlt idők gazdasági életét. Bútor, kép, porcellán és üveganyag sem hiányzik a gyűjteményből, egyforma arányban az ötvösművekkel. A gyűjtés valójában szenvedély, van, aki ezt a szenvedélyt korlátozni tudja egy bizonyos térre, vagy időre, — magam, hogy úgy mondjam Polyhistor voltam a gyűjtésben, — mindent megmenteni, ami emlék, hiszen nincs része az emberi életnek, az emberi fejlődésnek, mely nem lenne érdekes. Az interjú harmadik kérdése: mi lesz a sorsom? — bizonyos mértékig a búcsúzás keserű érzését ébreszti fel bennem. Gyűjteményem és én összenőttünk egy életen át, azért dolgoztam, hogy gyarapodjék, növekedjék, neme- süljön művem, — s így még a gondolat felötlése is, hogy életem művétől válni kell egyszer, keserű gondolatokat szül. Kísértő rémként tűnik fel előttem sok jeles magyar gyűjtemény sorsa, amely csak azért szóródott szét, mert tulajdonosa kénytelen volt azt aprópénzre felváltani. Ezt a kísértő rémet azonban a jelen napfénye messze űzi. De kegyeletien kezek szakosító beosztása sem lenne megnyugtató. Mi lesz a sorsa, ki tudná? — talán megmaradhat igy együtt, amint neveltem: sokszínű egynek, szenvedélyes gyűjtés teremtette kincsnek. A szenvedélyes gyűjtő, mint a művész, nem keres rendet, rendszert, csak arra törekszik, hogy gyűjteménye tehetségéhez és lehetőségeihez képest teljes legyen. A teljesség pedig a végtelennel rokon fogalom, ezért a gyűjtő nem mérlegel, nem álmodik a jövőről, csak törekszik a teljességre, .... és gyűjt 137
