Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - Fodor András versei: Egynémely hadakozóra. Az ember
FODOR ANDRÁS VERSEI EGYNÉMELY HADAKOZÓRA Kiáll az óltetőre, kinyomja tapogatóit, vihart orront a csiga. Hurrá! Ezek az én villámaim! Szarvát düllesztve rettenetesen kaszabol, mint egy igazi bika. Aztán, amikor megered a zápor, mártírrá dermed és dühödten húzza be szarvát. Méghogy őrá is visszaüt a vész? Micsoda gazság! AZ EMBER Mindenre ő a mérték. Ügy szeretjük, mint megtalált apát az árva gyermek. Van otthonunk, mert van ki megmutassa az emberit, a dolgokban a lelket. Nem a tanár ő, nem csupán a mester, magáról szól, de bűvölő szavára érzékeinkben él a gazdag élet, a teljes ember pezsdítő varázsa. A kupolák árnyéka homlokán, a tiszta déli ég derül szemére, ha újul benne mind a régi szépség, az érző szellem első döbbenése: ahogy kitárult lent az ősi város, a földi élők égbe-nőtt világa, amint a fény csodákat gyújtva zúdult a katedrális színes ablakára. Hiszünk szavának, láttam: Bach zenéje őhozzá szólt, az embert ünnepelte, s láttuk utána kocsma zsivajában átszellemülten zsoltárt énekelve. 14
