Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Weöres Sándor pécsi évei

Pál vitte végbe, megszerezve a Janus Pannonius Társaság beleegyezését, s minthogy Weöres egyetemi ideje már lejárt, távollétében igyekeztem segítségére lenni a kiadás körül. Erről írt levelei számot adnak a kötet összeállításának gondjairól, azért minden idevágó részüket idézem.

Hálásan köszönöm leveledet és hogy fölülvizsgáltad lantvirágaimat, vagy pikularezedáimat, vagy minek nevezzem őket. Örülök Fischer [Béla, a Társaság elnöke] jóváhagyásának és hogy elhárult minden akadály a könyvkiadás elől.

■ . . Köszönöm tippedet, hogy írjak epigramma-sorozatot és adjam ki majd külön kötetben. Ha lehet, meg is csinálom, föltéve, ha bírom szusszal; mert egyáltalán nincs meg bennem az a „játszi termékenység”, amit nekem tulajdonítasz. [Nb. tréfából tettem.] Tán kéthónaponként írok egy-egy verset és mind igen sok babrálással készül. — Azt hiszem, egy későbbi epigramma-könyv tervét egyáltalán nem befolyásolná, ha a mostani kötetembe is bejutna nyolc-tíz epigramma. Az ilyen apró és aktuális versikék élénkítik, pezsdítik a könyvet.

Nem szívesen hagynám ki a „Grófkisasszony”, „Ciróka-játék” és „Pastorale” című verseket; bár nem is ragaszkodom hozzájuk föltétlenül. A vidám, tréfás, pehelykönnyű dalt a Grófkisasszony és a Ciróka- játék képviseli a „Dalok” ciklusban, tán leg-„dal”-abb dalok valamennyi közt; nélkülük fancsali lenne a ciklus. A „Pastorale” egy kis erotikát visz a könyvbe; és ha tartamilag naturalista vers is, de lényegében lehet benne valami metafizikai: a szeretkezés látási és tapintási mozzanatairól szól, annyira örök-emberi és mindig ismétlődő mozzanatokról, hogy szinte „személytelen történést” tárgyal, herakleitosi ismétlődést. (Ugyanígy van az „Alsó leány” is és a korábbi könyvemben a „Plein air”. Azt hiszem, ezt reflexió-mentes filozófiának lehetne nevezni, ahol nem a gondolatsor, de maga a tárgy filozofál.) — Ajánlod felvételre a „Szájharmonikás”, „A trópusi tengeren”, „Állatok beszéde”, „A virág és a kő” és „A paprikajancsi szerenádja” című verseket. A Trópusi tengeren-t be lehet illeszteni a „Glosszák” közé . ■ ■ talán „Üti jegyzet” címmel. Az Állatok beszéde és a Virág és kő egyik ciklusba se illik, ezért el kéne tenni őket egy későbbi kötet számára. A Szájharmonikást és Paprikajancsit esetleg a „Dalok”-sorozatba lehetne illeszteni, ha belefér a bővítése a 80 oldalas könyvbe. Ezzel a 10 versből álló dalsorozat 12-re nőne. Nem tudom, érdemes-e ezt az igénytelen ciklust, mely csak a könyv színesítésére van szánva, igénytelen versekkel tovább-duzzasztani. — „A vándor” című vers, mint Bard Miki figyelmeztetett, igen hasonlít Kosztolányinak egy Fjet-f ordításár a. Az a fordítás ugyanebben a formában van és így végződik: „távol, távol, távol — csilingel a szán”. Nálam pedig: „távol, távol, távol — oszlik éjszakád”. Emiatt esetleg ki lehetne cserélni a Vándort egy nem-vándorral.

Valahogy készülő könyvemmel jobban elégedett vagyok, mint az előbbiekkel. Es összeállítása tetszik nekem; jó lenne ha nem kéne sokat változtatni rajta. Megvárom a Janusék véleményét, aztán megállapítsuk a végleges összeállítást.

Igyekszem, hogy az egyes ciklusok egységesek legyenek; és a versek hozzáillők legyenek a cikluscímekhez. Igyekszem továbbá a változa118