Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Szij Rezső: Krúdy Gyula és Várpalota

colt Radies Mária a sáncokon, tisztek és katonák előtt — nem kell mindjárt rosszra gondolni. — Hogy Füreden élt és onnan jött „négyökrös szekéren” a Loncsosba „Petőfi” után. S íme, ez a Radios Mária állítólag senki más, mint Krúdy Gyula nagyanyja. De el lehet ezt hinni? Nem megy olyan könnyen, sok itt még a tisztázni való.

— Itt van lelkem, nézze meg ezt a tányért, ez Komáromból való, nézze meg jól, Radics Máriától kaptam. És nézze meg ezt a legyezőt is, Radics Mária tulajdon legyezője. —- S a vak asszony reszkető mozdulattal, szinte áhítattal bontja ki az átlátszó papírból a tányért. Csinos alkotmány, repedt, de azért szinte hibátlan. És a selyempapírból kibomlik a fekete, piros szélű legyező is. Mintha titokzatos parfőmök illata venne körül, selymek sejtelmes suhogását érzem, édes sóhajokat hallok, a várkapitány mámoros bókjait, meg a daliás, büszketartású Radics Mária szenvedélyes hangját. Emlékek, el kell hinnem, hiszen Radics Mária emléktárgyait forgatom a kezemben.

— Mert tudja lelkem, ma szegények vagyunk, kopotthk is, de mink is voltunk valakik. Pékmester volt az apám, de ezek a Rádiósok, ezek olyan fukarok voltak. Otthon is, máshol is. Volt mindenük, de a fogukhoz verték a pénzt. Tőlünk hordták a süteményt, de Radics Mária mindig kicsinyellette. A Radics János, az meg aztán, hej, az volt mégcsak a fukar ember. Fia, az Árpád gyerek, udvarolt is volna nekem, mert jómódúak voltunk, de azok igen-igen fösvények voltak . . .

S elvesznénk a részletekben, ha egy kérdéssel elejét nem venném:

— Krúdy azt írja, hogy Radicsék a várban laktak, vagy ott is laktak?

Pár pillanatig gondolkodik s látatlanban is rácsap a vállamra, úgy

válaszol:

— Persze hogy laktak! De ebben az öreg várban, innen jöttek ki, mikor megvették ezt a házat, amelyik az én rokonomé — mutat a társaságomban levő Klugné asszonyságra.

— Téhát laktak a várban?

—- Laktak hát a Rádiósok.

— Akkor viszont hogyan kerültek a Nyírségbe? Krúdy Gyulát úgy tartja számon az irodalom, mint nyírségit.

— Jaj fiam! Hát innen ment el a Radics Mária Nyíregyházára az Erzsi nevű lányához,

— Hogyan, hát volt neki lánya is?

De ezt aztán már mindketten igazolják, csakhogy nem a „várkapitánytól”. Matild néni még együtt is nyaralt velük, sőt, fürdőn is volt egyikkel, míg egy másik lányával, Valival együtt járt iskolába. Ezt a témát azonban nem akartam tovább göngyölíteni.

— Tudja, jött az velünk — mármint Radios Mária — még a csatkai búcsúba is. Egyszer a temetőben mutattunk neki egy érdekes sírfeliratot:

„Itt nyugszik Szűcs Borbála, szűzleány,

Siratja egyetlen fia, Mihály.”

Jót nevetett rajta: — No, ez reám is illik egy kicsit — s megint csak nevet jóízűen. Hát — ilyen volt.

Azonban ez a mindenfelé ismert tréfás sírfelirat éppen elég volt ahhoz, hogy még fokozottabb fenntartással fogadjam a helyi hagyományt. Nem

101