Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - Dávid József: Lelkiismeret (Elbeszélés)

a gyerekeket, újabb borogatást tesz az ember lábára, aki szintén vergődik. Rettenetesen szenved. Elmúlik éjfél is, de az álom elkerüli őket. Petró felül az ágyban, nem bírja tovább. Lelép a földre, de úgy érzi, mintha baltával hasogatnák a lábát. Összevágja a fogát, s sziszeg:

— Hol az a rossz nyári szandálom? — kérdi a feleségét.

— Mit akarsz? — rémüldözik az asszony, és lámpát akar gyújtani, de az ura nem engedi.

— Mi történt, János? János! Beszélj hát!

— Ne ordíts — markolja meg az asszony kezét, úgy, hogy az felsikolt.

— Mondd meg, hogy hol voltál — kérdi fojtott hangon az asszony.

— Megőrültél? Ide akarod csődíteni a fél falut? Ide figyelj — hajlik az asszony felé. — Visszaviszem a deszkát.

— Milyen deszkát? — remeg a felesége.

— Hát, amit az éjjel hoztam a tsz-ből — tör fel szaggatottan Petróból a vallomás.

Az asszony hallgat. Mintha megkönnyebbült volna. Aztán hangtalanul megkeresi a szandált az ágy alatt.

— Itt van — tapogatja sötétben a férje lábát. — El bírsz menni? Vigyük ketten, János — ajánlja könyörgően az asszony, de egy szót sem szól, hogy miért, hogyan vetemedett ilyesmire. Petró szitkozódik fájdalmában, de gyorsan felöltözik, s átöleli az asszonyt, mielőtt elmegy.

— Nyugodj meg most már, Erzsi. Feküdj le, mindjárt visszajövök.

Kint csendes.; idő van. Felhős az ég, de a hold kidugja kíváncsi képét, pedig most éppen nem volna szükség rá. Különösen nem Petró Jánosnak, aki cipeli vissza a lopott deszkákat a patak medriben. Amikor a szénakazalhoz ér, nem áll meg, nem fél, s nem remeg. Egyenesen a deszkarakáshoz megy, s visszateszi a lopott jószágot a helyére...

22