Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Káldi János versei - Feljegyzés a Keleti Pályaudvar várótermében
ő, véget-nem-érő, gyűjtő vágy, ó, szív örök mohósága, mérhetetlen szenvedély! Ám, ne higgyétek, hogy egyszer is az önzés vezet. — Édeseim, csak értetek porlik a szívem, csak értetek szakad szét az agyvelőm, csak értetek kell e sok anyag, csak értetek nyúlok tűzbe, sárba, jeges vizekbe. A ti számotokra gyűl a sok-sok holmi, tárgy és tény. Fölépítem belőlük a Szépség új városait és falvait, ■fölépítem a ti számotokra, virágból és vasbetonból, igaz szavakból és hűségből, sugarak zúzalékából és acélgerendákból. S ti itt éltek majd, a mosoly futórózsáival arcotokon, nem ismerve a hiúságot és kegyetlenséget, alumínium-napraforgókat ültetve a tájba, és ha kell: kölcsön adjátok szíveteket társaitoknak. FELJEGYZÉS A KELETI PÁLYAUDVAR VÁRÓTERMÉBEN Azt a szót kerestem itt közietek, az oszlopnak dőlve, nyugtalan, azt fülelte a szívem, tűz-virág agyam; azt a szót, amit ti mondtatok a pádon elnyúlva két félálom között, gondolva félbemaradt munkátokra s az otthonra, mit bekerít most a köd; azt a szót, ami a száz-bozótú belső tájon át felszökik, remeg, a madár-megingatta ághoz hasonlóan, mint halvány-hamvas üzenet; azt a szót, ami nélkül a legremekebb vers is csak ócska bog, azt, azt figyeltem, — hogy még jobban magamra kötözzem mindannyi gondotok.
