Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Káldi János versei - Egy régi rézkürtre
EGY RÉGI RÉZKÜRTRÉ A múzeumban, mély vitrinben kicsiszoltan ásít, hever, és beszél hozzám hangtalanul zöldre-vált töréseivel. Hallgatom a régi kürtöt, az örökre hallgatót, ahogy fekszik a lassú fényverésben, s fölvet egy-egy gondolatot. A golyótépett tölcsér horpadt; itt-amott hiány, csorbaság csúnyítja el. Ó, sokfele járt; messzi erdőkben csorba ág tartotta; zúgó nádasban bújt; s — beszállásoláskor — talán nem egyszer apró istállóban pihent a szögön hajdanán. Hol lehet, ki fújta; merre él? Vajon, megismemé-e még, ha látná e csupa-seb rezet, a volt buzdítás eszközét; a drága társat, mi kísérte a gyér-holdfényű lanka vad, szétfolyó bozótjaiban a forradalmár, hű hadat. Mit szólna e kürt, ha szólni tudna? Apáink idejét mily melegen emlegetné fel, az égő csodát, a derék százharminchárom éjt és napot! Hallgat. Nem tudja, mi lehet itt most; miért veszi körül oly gyermekien a kegyelet. Nem, nem hallgat. A túl-kései sugárban — amíg itt pihen — én azt hallom, hogy a falon túl, fákon túl felcseng hirtelen, s húz a hangja a több mint negyven éves múltba — az őszön át, s fölfülelnek a régi házak, s itt-ott a régi katonák. * E kürt a Tanácsköztársaság emlékei közt található a szombathelyi Forradalmi Múzeumban. 75
