Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - SZEMLE - Urbán Ernő: A nagy kaland (Rózsa Béla)
lessége a legfontosabb dolgokban színt vallania és megmondani: mi az igazság és mi a kötelesség.” S noha valami paraszti szemérmességgel és öniróniával festette meg néha -bizony szívderítőén láb.atlan- kodó könyvbéli mását, a mű egésze tanúsítja: a leglényegesebb dolgokat látta meg, és ezeket meg is tudta jeleníteni. Az önéletrajzi vonatkozások jelentőségét — túl azon, hogy könyveinek kedvelői örülnek a rokonszenves szerző közvetlen közelségének; tép-e- lődései pedig bevezetnek minket az alkotás folyamatába is, s így a regény regényévé is teszik a könyvet — egy ideális művészi célkitűzés minden áttételezettséget nélkülöző, közvetlenül érzékelhető megvalósulásában látjuk. A könyv első oldalain olvashatjuk: „ ... az én természetem afféle ... garabonciás természet. Jövök, megyek, mind a világot birtokba szeretném venni, de az igazán szívem és hajlamom szerinti terület egész a legutóbbi időkig nekem a falu volt...” Most mégis hűtlenségen érnénk? Nem egészen. Inkább ő ment utána azoknak, akik hűtlenek lettek a földhöz, vagy -bármi módon elveszítették régi életformájukat, régi önmagu-1 kát. És itt a könyv szociográfiává tágul. Markáns arcú figurák -bukkannak fel, életsonsck tárulkoznak ki. S mindegyikben ott a törés. Káderlapja egyőjüknek sem szeplőtlen. Tört sorsú emberekből verbuválódott az építkezés népe. Itt létfenntartási lehetőséget találtak. Urbán könyvének nagyszerűsége abban van, hogy megmutatja a sérült egzisztenciák regenerációját. A hordából rendet teremtő, a szennyet kivető, a gyengét magával emelő kollektíva lesz. Mintha az emberréválás ősfolyamata ismétlődnék meg — magasabb szinten. Mert itt, a szocialista építkezésen, az egyszer már elbukottak és a tovább is bukdácsolók hétköznapjaiban csendben és lassan, de mégis a szocialista emberség hajtásai növekszenek. Estendinek, a zűrzavar és amora- litás lovagjának el kellett tűnnie a telepről. De itt vegetál még utóda, a Doktor, a cigányok Macája (olasz szakos tanárnő lehetne, ha fehérmá- júságán kívül más tettre késztető ösztöne is lenne), itt van a cs-ak fej- -b-everéssel gyógyítható, konok prófétáié ember: Együd István. Az építkezésen és a munkásszálláson mégis rend van már. Az irodában ötvenhatos ballépését írja jóvá Gsanak Laci KISZ-titkár. A munkások között a vezetéstől, funkcióktól meg- cisömörlött és újra csavarkulccsal dolgozó Szőcs Gáspár embersége a példa. Puklér, a hajdani törzs úr, jó dömperes és aranykezű fusizó. Az ő keresetét még a kocsma nyeli el. De figyeljünk csak Pandur Lajosra: a gimnáziumot és az ipari iskolát egy ostoba, vén tanítónő kéretlen káder- véleményei zárták el előle, mert apja bizony .berzenkedett a téeszcsé ellen. Most nemcsak a KISZ-bizottság tagja, hanem megmentője a felébredt lelkiismeretét rumba fojtó cigánygyereknek, s közös tanulásuknak egy olyan mérnök a bará-ti segítője — aki valaha katonatiszt volt. Az író nézőpontját is Pandur Lajos szavaival mutathatjuk meg: a regénybe épített epizódokban és a villanásnyi jellemtanulmányokban — legyen annak modellje Lék-ai Lon- desz volt kavics-bányatulajdonos vagy az öreg Matócza szaki — azt keresi Urbán, hogy hőse „látja-e, és egyáltalán akarja-e látni a nagy célt, vagy csak a kenyerét megkeresni jött ide?” A kérdésre a realista íróhoz illő alapossággal, a becsületes ember igazságosságával, menten minden szépítő- sematizáló túllelk-esültségtől, de igaz 238
