Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Bárdosi Németh János: Mai jegyzet Nikláról

Az igát hajtó jobbágyról írta borzongató sorait:

„Van itt is ember, mondd, de milyen ember?

Ínség, gonoszság néz ki vad szeméből S lesújt pipádért, hogyha nem vigyázsz Szemét sötétség, vállát terh sanyarja,

S utálja mind azt, aki boldogabb,

S mi szép mulatság látni izzadását?

Mi szép nekem még rajta szántanom S aszott kezéből lesni sültemet?

(Vitkovics Mihályhoz, 1815)

A vers igazolja a magyarázatot, hogy a házat, melynek eredetileg oszlop - tornáca volt, beépítették fallal, mert Zsuzsánna asszony félt az emberek vadságától. Lehet így és lehet úgy ...

Másik monda szerint a Bakonyon át kocsizó költőt megtámadták a betyárok, lovait ellopták, de a betyárvezér felismerve a nemesszívű uraságot, parancsot adott védelmére és lakomát csaptak tiszteletére. A hír hát a „jószívűt” tudta róla. Ez vall az igazi Berzsenyire.

Hogy ki volt az „igazi Berzsenyi”? A szabadságharc leveretése után — 1860- ban — emelték a temetőben porai fölé „Somogy megye nemesei” az emlékművet és amikor ez történt, a berkekben Ferencz József katonái őrködtek szuronyokkal, mert féltek a rebelliótól.

Igen, a racionalista, felvilágosult költő, a niklai epistolák írója, a „nemzet szeretetétől” közel lépett a néphez:

..Előre látom: mint leheltek éltet A sziklamellbe és a holt anyagba S mint jámborodnak a vad állatok Előttetek, s mint omiadoz rakásra Az ész, igazság mennydörgő szavára A zordon ínség óriási tornya S mint hullanak le durva láncai.”

(A pesti magyar társasághoz, 1814)

Berzsenyi kertje óriási park, hatalmas fákkal, néhány gesztenyefa még az ő idejéből való. A három szelídgesztenyét Wesselényi Miklós, Döbrentei Gábor és ő ültették a mogyoróbokrok mellé. Egyik tört, csupasz ágú. Higyjük, hogy nem ez a csonk a költő ültetése. Igazi vadaskert, ahol zöld erdők árnyékában, hatalmas kukoricás mellett ballagunk a temetőbe.

A halom tetején van a költő sírja: sírboltja svéd márványkőből faragva, aranybetűs felirattal. Berzsenyi Dániel nevével a kezdet, aztán a gyermekasszony, Dukai Takách Zsuzsanna. (1784—1848). 14 éves volt hát, mikor Söm- jénben összeesküdött a 23 éves vad hajtással: Dániel úrral. Az egyházashetyei szülőház és a sömjéni szőlőskert után most itt állok meghatott szívvel a sír mellett, a fiák, unokák, dédunokák, ükunokák temetőjében:

„Látom hangyabolyi míveidet, világ!

Mint szórja s temeti a nagy örök keze.”

„A temető” c. szép versidézetet hirdeti az aranybetűs sírfelirat.

223