Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Petrován Oszkár: A pszichológia jelentősége az irodalomkutatásban

kiábrándultán elutasító asszony sok ember számára nem is indokolatlan kérdésértékelésénél?

Nem célunk sem elismételni, sem összefoglalni a szerző lendületes lépését ezeknek az eddig idegenül elutasított Vörösmarty-műveknek interpretálásában. Az sem feladatunk, hogy rámutassunk ezeknek a tanulmányoknak azon szakaszaira, amelyekben írójuk még következetesebben, még mélyebben alkalmazhatná azt a magaalkotta helyes szemléleti módot és elemzési metodikát, amelynek — nézetünk szerint — elsősorban köszönhetjük a Vörösmarty-életművel szemben fennálló magyar irodalomtörténeti és kritikai adósság részbeni törlesztését. Feltétlenül ki kell azonban emelnünk azt az alapállást, azt az új irányvételt, amely Palkó István munkáját előbbre vitte, amely eszmefuttatásán keresztül elvezet bennünket ezeknek a Vörösmarty-problémáknak felfogásához és megnyugtató megoldásuk útjára.

Az eddigi interpretációnál többet, az eddigi kritikánál minőségben magasabbat jelent az a modern személyiségfelfogás, amely egységben vizsgálja az alkotó művészt, az alkotott művet és az alkotott mű korának azokat a társadalmi problémáit, amelyeknek hatása, visszahatása és kölcsönhatása magában foglalja a mű és az alkotó művész alkotásának okát és célját, tehát a motiváció komplexitását, Vörösmarty személyiségének akkori állapotát, a korabeli társadalom mint pszichikai közösség állapotát, és a későbbi korok társadalompszichológiai állapotát. Az ilyen tömör szimbolikát tartalmazó művészi alkotások ugyanis csak akkor tárják fel értelmüket, ha kellő pszichológiai felkészültséggel és megfelelő metodikával ragadják meg azt az interpretálok, ami a művekben „emberi érzés” és kifejezésre váró emberi mondanivaló, ha nem felejtik el, hogy a költőt „körülvevő valóságos mindennapi élet volt művészi élményeinek forrása”, hogy „nem valami élettől elvont misztikumból fakadtak, hanem a nap mint nap zajló mindennapi életének történéseiből, benyomásaiból teremtődnek érzelmi világába”. (Gegesi)

Palkó István személyes élményszerűen éli meg a szocializmust építő magyar társadalomban alkotó író pszichés állapotát, ebben az aktuális élményvilágban élve találja meg az említett és vizsgált Vörösmarty-művek korának társadalompszichológiai állapotát, a haladó személyiségszemlélet és pszichológiai elemzés útján érvényesíti a dialektikus materializmusnak azt az elvét, hogy „a külső hatás nem hoz létre közvetlen eredményt, hanem mindig a belső állapoton keresztül, és attól függően” érvényesül (Rubinstein), és a siker mindig a belső erkölcsi munkától függ. Így közelíti meg Vörösmarty akkori pszichés állapotát, és ezzel teszi lehetővé azok számára, akik tudatosan nem differenciálják a különböző társadalmak különböző környezeteire a különböző személyiségek különböző alkalmazkodási módjai között azt a szintézist, amely nélkül ezek a korábbi Vörösmarty-alkotások csak a később megnyilatkozni vélt „téboly” előjelei, a meg nem bomlott emberi elme számára csak sejtelmes, érthetetlen töredékek.

A hármas tanulmánysor szerzője megértette, hogy „ember nélkül nincs művészet”. (Gegesi 2.) „... ha nem értjük az embert, lényegében nem lehet megérteni a műveket sem és a művészet jelentőségét sem.” (Gegesi 2.) és következetesen szem előtt tartotta, hogy „Az ember... inger hatására a szervezetében keletkezett sejti-szöveti izgalmakat nemcsak közvetlenül életével kiélni tudja, hanem az izgalomból az anyagtól elvonatkoztatott, elvont absztrakt jelet, PAVLOV terminológiájával élve szignált tud alakítani. Az ember tehát jel215