Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Petrován Oszkár: A pszichológia jelentősége az irodalomkutatásban
Felsorolni is nehéz lenne mindent, amit itteni tevékenysége alatt tett az emberek ízlésneveléséért. Most kiállításra készül. Az elsőre, mióta Zalában van. Ősszel nyílik meg a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban a kiállítás, melyen mintegy huszonöt—harminc munkát vonultat fel. Olajkompozíciókat, temperákat, akvarelleket, grafikákat. És a következő állomás: a főváros. Persze, csak a képeknek. Szabó Sándor visszajön. — Már korábban beszélgettem a megyei vezetőkkel — mondja —, hogy ha lejár a vállalattal kötött szerződésem, én szívesen ittmaradok Zalában. Szó van róla, hogy Zalaegerszegen rendeznek be részemre műtermet. Nagyon örülök ennek az ajánlatnak, mert az iá véleményem, hogy a művész csak emberközelben, a teremtő élet sűrűjében tud igazán alkotni. Persze, ha Zalaegerszegre teszi át székhelyét, gyakori vendége lesz a megye valamennyi üzemének, állami gazdaságainak, termelőszövetkezeteinek, s minden olyan helynek, ahol ember él, dolgozik, tevékenykedik az újért, a szebbért. — Szeretném — mondja befejezésül —, ha művésztársaim közül mások is követnék a példámat. Igazán alkotni itt vidéken lehet, ugyanakkor mód van rá, hogy a fővárostól se szakadjon el az ember. Minél több művészeti centrumot létrehozni vidéken, ezt tartaná helyesnek, ezért fáradozik ő maga is életével és alkotásaival egyaránt. PETROVÄN OSZKÁR A PSZICHOLÓGIA JELENTŐSÉGE AZ IRODALOMKUTATÁSBAN Mint mindmegannyi érzelmi feszültséggel a kisülésig feltöltött élő emberi kondenzátor sodródtunk csendben, a szokott tolongás nélkül kifelé a filmszínházból a Vincent Van Gogh életművét érintő „A nap szerelmese” c. film vetítése után. Még tízéves kisleányom sem kérdezett, mint máskor, annyira kavargó érzelmeink kötöttek le valamennyiünket. Mikor az esti utca hűvös neonfényes csendjébe kiléptünk, megszólalt egy mögöttem lépő asszony: „... és mi volt ennek az egésznek az értelme? ...” — Megtörtént az első, sokak által elítélő csodálkozással, mások által együttérzéssel, kevesek által megértéssel tudomásul vett kisülés. A film szuggesztív hatását hosszabban érzékenyen megőrzők elítélő csodálkozással vették tudomásul, hogy akadtak, akikre csak ilyen hatással volt; az érzelmileg kevéssé együtt csengő nézők saját lelkiállapotuk alaphangját ismerték fel, és megindult köztük is a felszabadult kiábrándulás szavakban történő kifejezése; kevesen lehettek azok, akik megértették, hogy egy művészi jelzések felfogására kevéssé differenciált személyiség értetlensége lényegében jogosan vetette fel az általánosan megnyugtatóan meg nem oldott kérdést: „Mi az élet értelme?”, és azt a sokat vitatott, a sok nyert válaszban azonban nem sokkal elfogadóttabban megoldott kérdést: „Mi az alkotó művészet értelme?” 213
