Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cs. Nagy István: Gazdag Erzsi

Nagy csoport az állatverseké. Van köztük állatmese és realisztikus állattörténet. A meseszerűek is üdítően valósághangulatúak a népdal bűbájába vonva:

„Leszel-e a párom?

Válaszodat várom.”

„Hogyne lennek, hisz az erdőt teutánad járom!”

(Lepkeesküvő)

Körülnézett házatáján csigabiga néne.

„Közeledik már az ünnep, meszelni is kéne!”

(Csigabiga néne)

A csigabiga néne meszelő falusi asszony, ahogy a hű, kifejező kötet-illusztráció is mutatja. A csősz bajszát irigylő cincér egyszerűen hiú ember (A cincér bajusza). A három pár bocskort varrató gém valami hasonló (A gém bocskora). Van azonban bőven realisztikus állattörténet is (Disznók serege, Pici csibe alszik, Kelnek a kis csibék, Ürgeöntés).

Egy kis vitába kell bonyolódni Elek László kitűnő tanulmányával (Gondolatok a gyermekversekről és azok óvodai felhasználásának módszereiről —- Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézet Évkönyve, 1962), amelyben mindenáron — egyébként helyes — esztétikai elméletének igazolására akarja felhasználni a Tarka cica, fehér cica c. versét. Ezt a Gazdag Erzsi-verset az óvodában is tanítják. Némi önkényességgel — hogy a vers jobban megfeleljen a négyéveseknek — azt állítja: csalódás éri a haj-vaj rimpárhoz szokott gyermeket az utolsó strófa hej-fej magashangú rímpár miatt. A cikk lényege a zeneiség fokozásának követelése a gyermekvers műfajában, többek között a végigvonuló gondolatritmus és rím meg jegyeztető, zenei-érzelmi élményt fokozó hatását sürgeti. A két első strófában a haj-vaj rímpárral követjük a vaj-tolvaj cicák útját. A harmadikban:

Gazdaasszony haragjában seprűt fogott, hej!

S kopogott a fehércica, tarkacicafej.

Elek László elmarasztalja a költőt a befejezés magashangú rímpárjáért, mert — úgymond — az vidámságot fejez ki, és a mélyhangú rímet váró gyermeket ijeszti az elhibázás lehetősége, mert már megszokta a mélyhangú rímpárt. Több ellenvetésünk lehet ezekre a félreértésekre. Azért polemizálunk, mert bizonyos formalizmust sejtünk a magyarázatban, és ez veszélyesnek tűnik. Mechanikusnak látszik a versnek a négyévesekhez kötése. Az életkori sajátosságnak ennél nagyobb elasztikumot kell feltételeznie. Tehát: a memorizáló gyermek a magashangú váltástól nem fog rémülni később, a négyéves sem, ha megszokta, az idősebb még kevésbé. Egészséges gyermeknek még a mese félelmet keltő motívumait is meg kell szoknia, nemhogy egy hangváltást. Ha a

201