Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

A táj-élmény szellemi magatartássá lesz a valóságban. Nem én találtam ki ezt, de más sem, hanem így van.

Az ember a táj arcát képes valamennyire változtatni, de jellegét nem. Nyilvánvaló tehát, hogy az ember függ a tájtól és nem fordítva. Vörösmarty, de minden igaz művész, felismeri ezt ösztönösen és akár tudat alatt, akár tudatra emelve vallja is meg.

Ezt is teszi Vörösmarty minden mondatában, mint ahogy jelen esetünkben Csongor és Balga végletnek lendülő, de rugalmasan kiegyeztetett megmutatásában is, de a többi ellentett alakban is.

Persze nem kell vörcsmartys fantázia ahhoz, hogy Csongorra az idealizmus, Balgára a realizmus képviseletét akasszuk. Némi igazságot talán így is mutatnak, különösen akkor, ha az ,,'Eszmét” a tökéletes valóság fogalmára szűkítjük, mert hiszen csak így van és lehet értelme. Életünk csak a valósággal tud mit kezdeni, mert maga is valóság. Néha vaskosan, nyersen, kegyetlenül és önámítás nélkül, mint Balgáé, néha pedig finoman, ellágyulóan, hamvasén és álmodozva, mint Csongor esetében.

Így lesz ez egy és ugyanazon örök nő lábnyomából egyikük szemében röpke tündér-hívás, a másikéban cammogó „medvetalp”.

Csongor és Balga így egymás felől hamar tisztába is jönnek. Tudomásul veszik egymás más-ságát, mert így iá természetes és ez az emberi, tudva azt, hogy így szolgálhatnak leginkább egymásnak s így van szükségük is egymásra kölcsönösen.

S ha már így egymáshoz sodródtak, folytathatják eddig külön-járt útjukat együtt. Így is tesznek.

Az élet-útvesztőiben ők is találkoznak a marakodó manókkal, mint azelőtt Tündéék, de sokkal nagyobb sikerrel, mert azok civódását a maguk számára hasznosítják, egyikük így, másikuk amúgy, mindegyikük a maga módján.

Ezzel a jól alkalmazott cselfogással jutnak mindketten közelebb vágyott céljukhoz, de ellenkező úton-módon, oda, ahol életük hajnalhasadását tudják.

Ugyanitt várják szép napúk érkeztét már Tünde is, Ilma is, a Hajnal palotája táján, a gyönyörű tündérkertben. Csak természetes az, hegy akinek a szemében a lányka tündér, annak a leány háza-tája-kertje tündérkert. Nem a mesében, hanem a valóságban is.

Férfiaink a nők tündérkertje tájékán járnak hát. És szemlélik ezek fel- tünedezését s a nők is viszontag. Nézdelődés közben Ilma okítja Tündét a férfiak felől, úgy éppen, ahogy azt Balga tette ezelőtt Csongorral a nőkről. Tünde csipkelődésére aztán kimondja tárgyilagos s végső méltatását Balgájáról úgy, hogy az elvakult Tünde Csongorára is vonatkozzék:

... „férfi, mint a többiek.”

Ezzel vág vissza élesen a Csongoréval hencegő és Balgát lenéző Tündének eszméik Édesül. De hiába. Mert hiszen kettőjük óvódásában, mint öntermészetüket élő állapotok, mint ahogy azelőtt Csongoréban és Balgáéban s ugyanolyan okból, amint ott láttuk, az ábrándozás és álmodozás birkóznak a való- szerűséggel, az ébrenléttel. Nem az eszme, hanem az illúzió küzd a valósággal. Mindegyikük a maga szemével lát, és néző szempontjából ítél.

166