Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - T. Prókay Éva: Zsófi hazamegy (Elbeszélés)
elmész. Nem teheted. Akkor megint egyedül maradok, mindig a halott fiamra gondolok és beleőrülök az egyedüllétbe. Szeress engem, kis lányom . .. neked olyan jó szíved van, olyan nyugodt vagy és olyan szép. Nem haragudhatsz rám, hogy nem törődtem veled .. . érted, Zsófika? Nem lehet, hogy haragudj. Nem tudtam, hogy milyen vagy... a férjem azt sem tudta, hogy vagy. Jó helyen voltál, gondoskodtak rólad, nem szabad, hogy keserűség legyen benned irántam. Az anyád vagyok, Zsófika, az igazi édesanyád és nagyon szeretlek. Milyen rettenetes dolog a szeretet, gondolta most Zsófi nagyon világosan és keserűen. Fáj. Otthon sohasem kérdezte, szeretik-e, hogy ő szereti-e őket? Az anyja gyűjtötte a vásznakat és kis korában a kötényével takarta el az apja gyors haragja elől. Egyszer beteg volt. Akkor az apja narancsot hozott, nagy tenyerén szétnyílott a jószagú gyümölcs, odatartotta a szájához külön- külön minden gerezdjét és valami furcsa kis dalt énekelt hozzá, aminek a vége az volt: „Hamm, bekapja ...” Minden „Hamm” után a szájába erőszakolt egy narancs-darabkát. Miért kell most erre gondolni? Ha elmegy, Anyuka sokat fog sírni, az áruházban nem figyel a számlázásra, csak arra gondol, miért nem jön vissza a lány, akinek ő az igazi édesanyja és akit szeret. „Ne szeressenek!” Ezt akarta kiabálni, de a szája néma maradt, csak a szemében ült meg valami eddig nem ismert tiltakozás. Tizenegyre hivatták őket. Egy szemüveges úr beszélt hozzá, nagyon szép hangja volt, beszéd közben belenézett az eléje teregetett iratokba. Zsófi nem akart odafigyelni. Amit most mondanak, az mind olyan, hogy még szomo- úton állt meg. — . . . neked kell határoznod . ..! — ... édesanyád jelentős összeget ajánlott fel nevelési költségeid megtérítésére . .. — Ott a falun igazi otthont találtál, kedves gyermekük voltál... — ... tanulhatsz, művelődhetsz, segítőtársa lehetsz egyedülálló édesanyádnak ... Zsófi egyik arcról a másikra küldte a tekintetét. Az apja nem nézett rá. A földet nézte, de a keze ökölbe szorult a térdén, barna bőrén is átkéklettek a megduzzadt erek. Az anyja zsebkendőt tartott a szája elé, nem sírt, Zsófi mégis úgy látta, hogy a zokogást nyomja visszafelé a torkába. Anyuka a kezét szorongatta, a lélegzetét is visszafojtotta. Zsófi szeme a szemüveges úron állt meg. — Ncs, Varga Zsófia, gondold meg jól, mond meg, mit határoztál! Zsófi határtalan megkönnyebbülést érzett. Hallotta, hogy egy bogár zümmögni kezd az ablaküvegen. Csak ennyi zaj volt. A dongó zümmögött és koppant. Az ablak zárva volt. Lassan odafordította a fejét. Az ablakra rásütött a nap. Ügy szólalt meg percek múlva, hogy még mindig a vergődő bogarat figyelte. — Haza akarok menni. A szemüveges úr bólintott. Az anyja, meg az apja terelgették a pályaudvar felé. — Buszon is mehetnénk — ajánlotta az apja, — gyorsabban otthon vagyunk. — Nagyobb kiadást jelentett a három autóbuszjegy, Zsófi ebből tudta, hogy az apja örül. Az anyja leintette. 133
