Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - T. Prókay Éva: Zsófi hazamegy (Elbeszélés)
— A tiedet, Zsófi, neked szól... Varga Zsófika. Keskeny, kék boríték volt, arányos, szép írással címezve. Zsófi ámuló izgalommal nézte és nem merte kibontani. Az anyja messze tartotta a szemétől, forgatta, aztán szalasztotta a lányt a szemüvegért. De mire Zsófi visszajött, a kötény zsebében tűnt el a levél. — Majd apád este... — mondta határozott hangon. — Ö jobban tudja olvasni a leveleket. — Zsófi csalódottan állt. — Hátha a Mari Pestről... — próbálkozott. — Nem a Mari — indult befelé az anyja és vitte a levelet. Zsófinak elnehezült a szíve, ment ő is a dolgára, őrizni a napra tett vásznakat, nehogy a kiskacsák kárt tegyenek benne, ismerte az anyját, kár a szóért. Azt a levelet csak az apja bontja fel. Lesz nyolc óra, mire előkerül. Máma szállítják a tavalyi kukoricát, mire minden zsákot kimér a raktárból... Biztosan Sándor írta. Mondta is, hogy majd ír, két hete ment el Szarvasra, iskolára. Igaz, hogy Sándor nem ír olyan szép betűket. Talán más címezte, hogy szebb legyen. Az anyjáék nem ellenzik Sándort, az apja ugyan rnorgott, hogy többet forgatja a könyvet, mint a kaszát, de Sándor traktoros lesz, nem kell neki kaszálni. Amúgy a családdal az apja is rendben van. Sándor apja katona^ cimborája. Miért nem adja oda a levelet? Hogy fájt az ujja, estefelé ő is elővette Jókait. A harcokat átlapozta, inkább Plankenhorst bárókisasszony fifikája érdekelte. Az apja már a lábát mosta a konyhában, de a levélről nem esett szó. Óvatosan ő kezdte el. — Ajánlott levél jött, reggel... Az apja bólintott, de nem vette elő a kék borítékot, szótlanul ették a vacsorát. Az ujját, azt kérdezte. — Holnap azért csak gyere ki. Azt a kis kapálást elbírod. Nem kell elpotyázni a munkaegységed ... Mosogatásnál már nem bírta tovább. — Édesanyám, ki küldte a levelet? Az apja is ott ült, az újságot olvasta, most belenyúlt a fiókba és elővette a kék borítékot. — Ezt a levelet — kezdte óvatosan — neked írták, a ... szülőanyád írta ... — nyújtotta a lány felé, de Zsófinak egy tányér volt a kezében, meg a kockás konyharuha, nem nyúlt érte. Helyre vitte a tányért, a kredencen eligazította a kék bögrét, ott érte utol az anyja hangja. — Olvasd el! — Hidegen mondta, parancsolón, Zsófi hát átvette a levelet, szétnyitotta a kék papírt és elolvasta az első sort: „Egyetlen, Édes Kislányom!” De akkor már tele volt a szeme könnyel, nem látta az apró betűket, az apja olvasta az újságot, az anyja a zsíros lében kotorászott egy lábost... aztán felcsuklott Zsófiból a sírás. Mikor iskolába került, megkérdezte az anyját, hogy ő miért született Pesten. — Kórházban születtél — válaszolta akkor és mivel Zsófi még csak hét éves volt és homályos fogalmai voltak a születésről, elfogadta a magyarázatot. Van úgy, hogy a gyerek kórházban születik... biztosan beteg volt az anyja, itthon is lefekszenek az asszonyok, ha gyerekük születik. 127