Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - Vágvölgyi László: Asszony egyedül (Elbeszélés)

idem. Ami volt, mások fájdalmának az enyhítésére adtam. A falu életébe, vagy ahogy itt mondják, a politikába mégis bele kellett szólnom. Saját maguk tapasztalták, hogy a Brugó család itt nem vezet, hanem uralkodik. Ezt én nem tudom eltűrni és akármit határoznak is, tovább harcolok. A brigádvezetést ezek után nem vállalom el.

A választást el kellett halasztani. Nem volt vállalkozó a vezetésre. A gyűlés rossz hangulatban ért véget, mindenki zord volt és kötözködő.

Feketéné a gyűléstől kezdve jóformán sehova sem járt, még a boltba sem ment be, hogy férjének segítsen. A taggyűlésre elment ugyan, de szó nélkül végighallgatta, amit mondtak, csendben ment, úgy is jött el. Egyszer csak behivatták a pártházba. Ott voltak a járásiak:

— Az a panasz, hogy az elvtársnő minden munkát abbahagyott, amióta lemaradt a brigádvezetőségről — fogadták. — Nem helyes, nem tagjelölthöz méltó magatartás.

Tavasszal hát beállított Juliska. A kedve nem volt ugyan a régi, de a munka még serényebben, még boszorkányosabban égett a keze alatt. Ha valamelyik szomszédja lemaradt, át-átnyúlt a sorába. Szótlan volt egyébként.

— Ez az új módszere — kezdte Brugó Vendelné a régi nótát. Ö volt az egyetlen, aki eljárogatott a Brugóék közül. (Hiába, közeledett a tanácsválasztás, félt, hogy Juliska elmegy Vendel jelölőgyűlésére!) — Most mindannyiunknak megmutatja, hogy mégis ő a méltó. Hogy miféle kiválóság. Csak figyeljétek! Mint egy sértett páva!

Tóthné sírva állított be Feketéékhez egyik este. Jakab újra rákapott a borra. Szintén az emlékezetes közgyűlés óta.

— Gyere el, Juliska, gyere el, áldjon meg az isten! Ha már az eszét elvetted, a becsületét add vissza! Tereád biztosan hallgat.

Juliska másnap elment — Brugó Sándorhoz, a párttitkárhoz. Visszavitte a tagjelölt igazolványát.

— Sajnálom Juliska... a magam részéről őszintén sajnálom ... higgye el, nagyon őszintén ... Dehát, látja, mit tehetnék én egyedül a falu közvéleménye ellen ... Elmaradt nép még ez a mienk . . . magának is látni kellett volna, amikor nekifogott. Tudja édesem, más a politika, meg más az is, ha a falu közvéleményével kell szembeszállnunk. Nagyon más. Nekem elhiheti.

124