Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Lázár Tibor versei - Nap nap után
Hagyd abba hát! A vén Idő nagyot szaladt; csak nézz ki, ablakod alatt nem, hallgatják már zongorádat, csak az ellustult lomha árnyak bólintanak a bánatodra. lefekszem én is. Haragtálan szívemre hull a csönd. Tudom, holnap új virradat köszönt, S kik nem tudnak pihenten tettre kelni, értük te fogsz felelni. Értsd meg tehát! Hagyd abba végre! Hajítsd ki zenédet az éjbe! Vagy játszol mást: millióknak valót, csak ne ezt az őrült fortissimót. Ne ezt! Ne ezt! Döbbenetes ez a csönd-zavaró, fülsiketítő, lélekemésztő, múltba-kiáltó zongoraszó. Csöndes békében szépül itt az élet, s aki zenél, csak e szerint zenélhet. LAZAR TIBOR VERSEI: NAP NAP UTÁN Ködköpenyét felvette a hajnal, a csupasz fák mégis dideregnek, és én megyek csak levett kalappal az új napot hozó reggeleknek. A munka vár, s a siető napok új meg új csatákra feltüzelnek, s ha kicsit is, de szívemből adok, és arra kérlek, hogy ezt becsüld meg. Delel a gond, s a papírok hátán barázdát von a sok ceruzasor, s kint a mezőn, a frissen szántott táblán új, kerek arcát formálja a kor. Az apró dolgok rendje a világ, és sok kis öröm köztük a kapocs, ez ködlik fel évek távolából, ha zeng az ég, dörög, s haragos.
