Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - Csingiz Ajtmatov: Az első tanító (Elbeszélés, fordította: Keresztury Kálmán)

Kar tanbaj nyugtalankodott, keresgélve a sötétben a subáját.

— Világot! Nocsak gyújts világot, anyóka! De gyorsan az isten szerelmére!

Félelemtől reszketve ugrottunk fel, s mire Szajkal néni kitapogatta és meggyújtotta a lámpát, a farkasok dühöngő üvöltése egyszerre megszűnt, mintha csak elvágták volna.

— Beérték az átkozottak! — kiáltotta Kartanbaj, a kampósbotot ragadva, máris rohant volna az ajtó felé, de ekkor ugatni kezdtek a kutyák. Valaki átfutott az ablak alatt. Nyikorgóit a hó a talpa alatt, s az a valaki türelmetlenül csapkodta az ajtót.

Az ajtón keresztül fagyos felleg tódult a szobába, s amikor eloszlott, felismertük Gyujsent. Haloványan, elfulladva, támolyogva lépett át a küszöbön, s a falhoz támaszkodott.

— Puskát! — lélegzetté ki Gyujsen.

Mi meg értetlenül néztünk rá. Rajtam melegség futott át, s csak azt hallottam, hogyan siránkoznak az öregek:

— Nem hiába áldoztunk fehér bárányt meg fekete bárányt! Éltessen soká szent Baubedin! Hát te vagy az?

— Puskát! Adjanak puskát! — ismételgette Gyujsen.

— Nincs puska. Hová gondolsz? Minek az?

Az öregek Gyujsen vállára akaszkodtak.

— Akkor bunkósbotot adjanak! — követelődzött Gyujsen.

— El nem mész sehová! Amíg mi élünk, sehová! Inkább ölj meg minket itt helyben! — engesztelték az öregek.

Egyszerre rettenetes gyengeséget éreztem egész testemben, s szótlanul borultam az ágyra.

— Minden hiábavaló volt: utolértek a háznál — váltotta hallhatóan a lélegzetét Gyujsen, és a sarokba dobta a tarisznyáját. — A ló már félúton hazafelé kikészült, aztán pedig megfuttatták a farkasok. Elügetett még a faluig, s ott felfordult, mint a zsúp. A farkasok pedig rávetették magukat.

— Isten nyugosztalja a lovat: az a fontos, hogy te életben maradtál. Mert, ha nem dől ki a ló, téged se engedtek volna el a farkasok. Hála legyen a védőszent Baubedinnek, hogy így végződött a dolog. Most aztán vesd le a köpönyeged, ülj a tűzhöz. Hadd húzzam le a csizmádat! — készségeskedett Kartanbaj. — Te meg, anyóka, melegítsd meg, amid van.

Letelepedtek a tűzhöz, s akkor Kártanba j megkönnyebbülten sóhaj ott fel:

— No hát rendben van: aminek meg kell lennie, el nem kerülhető. De mi a fészkes fenének indultál el olyan későn?

— A járási értekezlet elhúzódott, Karake. A pártba léptem be.

— Ez helyes. Viszont indulhattál volna másnap, korán reggel, hiszen — gondolom — senki se hajtott puskatussal.

— Megígértem a gyerekeknek, hogy még ma visszajövök — felelte Gyujsen. — Holnap reggel kezdődik a foglalkozás.

— Ö, te balga! — pattant fel Kartanbaj, s méltatlankodva csóválta a fejét. — Hallgass csak, anyóka! ö — lám — megígérte a gyerekeknek, ezeknek

90