Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Csingiz Ajtmatov: Az első tanító (Elbeszélés, fordította: Keresztury Kálmán)
amit a piacra szánt. Mi — akárcsak a kovácslegények — taktust vertünk ki a miozsártörővel, mégis sikerült törődnöm azzal is, vajon messze jár-e még a tanító. Attól féltem, hogy nem jut el a mi udvarunkig. S bár tudtam jól, hogy a nagynéni nem enged el az iskolába, mégis nagyon szerettem volna, ha odajönne Gyujsen, hogy legalább lássa, hol lakom. Gondolatban kérleltem a tanítót: vissza ne forduljon anélkül, hogy betérne hozzánk. — Erőt-egészséget, gazdasszony! Isten segítsen maguknak! Ha meg nem segítene: itt vagyunk mi — egy egész csapat! Nézzék, mennyien vagyunk! — köszöntötte tréfásan a nagynénit, leendő tanítványai élén megállva. A nagynéni feleletül valami bégetés-félét hallatott, a nagybácsi meg ki se dugta fejét a veremből. Mindez nem zavarta Gyujsent: otthonosan telepedett le az udvar közepén nyújtózkodó vályúra. Ceruzát s papirost vett elő: — Ma megkezdjük a tanítást az iskolában. Hány éves a kislányuk? A nagynéni — válasz helyett — mérgesen belökte a tör őt a mozsárba. Nyilvánvalóan nem volt hajlandó beszédbe elegyedni. Egészen belém szorult a lélek. Hát most mi lesz? Gyujsen rámnézett és elmosolyodott. S valamint a múltkor, most is meleget éreztem a szívem táján. — Altünaj! Hány éves vagy? — kérdezte. Nem mertem válaszolni. — Mi közöd hozzá! Mit ütöd bele az orrod! — vélekedett mérgében a nagynéni. — Túlkoros már. Nemhogy az ilyen apátián anyátlanok, de még akiknek apjuk-anyjuk van, azok se tanulnak. Lám, kiszemeltél már magadnak egy csordát: hajtsd azt az iskolába, de itt nincs keresnivalód! Gyujsen felpattant ültéből: — Gondolja meg, mit beszél! A kislány hibás talán abban, hogy árva? Vagy van talán olyan törvény, hogy az árvák ne tanuljanak? — Rám nem vonatkoznak a te törvényeid. Megvannak a saját törvényeim. Te ne adj nekem utasításokat! — A törvények nálunk egyfélék. Ha pedig ez a kislány maguknak nem szükséges, szükséges a szovjet hatalomnak. S ha maga ellenkezik velünk, akkor utasítani fogjuk. — Ugyan honnan a fenéből akasztottál le ekkora tisztséget? — tette csípőre kezét a nagynéni. — Ki más rendelkezhet ővele — szerinted? Én etetem-itatom vagy te, te csavargó kóborfajzat?! Ki tudja, mivel végződött volna mindez, ha fel nem bukkan szempiUantás alatt a Veremből a derékig meztelen nagybácsi. Nem tűrhette tovább, hogy az asszony beleártsa magát olyasmibe, ami nem az asszony dolga — megfeledkezve arról, hogy van a háznál gazda is: a férj. Ilyesmiért — nemegyszer — irgalmatlanul elverte már az asszonyt. S most is — nyilván — felforrt benne a méreg: — Ejnye, boszorka! — ordított rá, mászva ki a veremből. — Hát mióta lettél úr a háznál? Mióta vetted magadnak a bátorságot, hogy rendelkezzél a háznál? Kevesebbet járjon a szád! Végezd inkább jobban a dolgod! Te pedig, 82
