Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Bárdosi Németh János: Sikolt a mozdony (Vers) - Kiss Dénes: Zsúfolt magány (Vers)
BÁRDOSI NÉMETH JANOS SIKOLT A MOZDONY Mikor a mozdony rettentőt sikolt, úgy érzem, mintha szólna, hogy veszélyben van és segítséget kér, mint a vízbejúló, vagy akit kegyetlen foggal tép egy rút kutya, nyugtalan vagyok, fusson, aki tud, segítsen kínján, oly rémes lehet, ahogy kint áll az éj bús csatasíkján a mozdulatlan fák, hegyek között, szűköl, iszonyat fátyla födi be szép tűz-szemét, jaj, miért sikong, mi állíthatta meg, rettentő, vad halálos rohamában, amely oly szép és olyan szédületes, hogy aki mellett elrohan, lúdbőrzik, vacog, halálát érzi, kiveri a láz s csontjában ég a szörnyű elmúlás. KISS DÉNES ZSÜFOLT MAGÁNY Anyám, nagyon magadra maradtál, de magányod zsúfolt az elszökött gyerekektől: süppedt sírok között és mostoha szavú kőfalaknál vinnyognak utánad! S mind hazajár, mint az emlékezés... Házak fölött a szemvilágod hártyája a köd, s a szürkületben minden saroknál hangodba, kopott kendődbe ütközők. Máskor rossz ruhás árnyakat üldözök: anyám, hova sietsz? Jaj! Ne szaladj már! S mint bolondra néz rám sok idegen — Sohasem voltál ennyire velem, anyám, — mióta magadra maradtál.
