Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Farkas Imre: Napfogyatkozás (Elbeszélés)
mert fölnézni. Nyugtalanul dörzsölgette fejét a falhoz. Egyébkor bekönyörögte volna magát a talicskába, de most a létrát őrizte. Amikor Békacsősz eltűnt a góré mögött, megkönnyebbülten felsóhajtott. Elfutott az ólhoz, összeszedegette a mészdarabokat és kidobta az utcára. Nyomban utána még néhány gallyat helyezett a létrára. Eligazgatta. Ezzel el is fogyott a tennivalója. Sóhajtott. Csak Anya itthon lenne már, gondolta, de a malomig is, ahová öregapával darálni- valót vittek, hosszú az út, a Takarék meg a városban van. Ott várja Anyát Kamat. Retkes úgy képzeli, Kamat egy vak, szőrös, éhes szemű öregember rongyos kalapban, aki a börtön előtt ül és kéregét. „Adjatok, adjatok, amit Isten adott!...” — mint az énekes koldus. De Kamat csak pénzt fogad el. Anya délelőtt keresztanyáéktól kért kölcsön, ma van az utolsó nap, mondta. Retkes nem érti, hogyan lehet, hogy aki nem ád, azt az a rongyos vak ember be tudja zárni a börtönbe? Ha Apa hazajön a háborúból, majd ellátja Kamat baját, de Anya fél tőle. Retkes örült, hogy nem asszony. Kínozta a várakozás, kényszeredetten ődöngött az udvaron. A kútnál megtorpant, sosem engedték a kúthoz. Odalopakodott, a vizet akarta látni. Csak a vöröshúsú mohos téglákat láthatta, mert a kútkáva az álláig ért. Föl akart kapaszkodni. Már emelte a lábát, mikor lovaskocsi robogott el az utcán. Retkes megijedt, hogy meglátják, s beszaladt a gangra. Sűrű por szállt át a kerítésen, nem volt kedve visszamenni a kúthoz. Szaglászott: friss kenyérszagot érzett. Óvatosan lépett be az ajtón, alig rezdült utána a függöny. A kanapén kenyerek illatoztak, két nagy és egy kicsi. Kenyérszag keveredett a mázolás szagával. A leeresztett kemenceszáj ontotta a hőséget, a konyhában ritka volt a levegő. Retkes gyöngyöző homlokkal nézte a kenyereket. Játszott. Mindegyikre rányomta a tenyerét, majd hirtelen elkapta, amikor a meleget már nem állta a keze. A legkisebbhez, a Szüle kenyeréhez nem nyúlt. Játszás közben megéhezett. Törni, majd harapni próbált a gyürkéből, de nem boldogult. Fölemelte a kenyérkosár tetejét, és jókora darabot tört a bodagból. Leült az ágyra, eszegetett. A falatokat finomra rágta, és sok nyállal nyelte le. Mire a bodag elfogyott, megszokta a szeme a félhomályt. Érdeklődve nézett a földre. Karcsú, szirom alakú folt előtt öt apró pontocska, mind kisebb a másiknál. Az én nyomom, ismerte fel Retkes. Itt én jártam, mondta suttogva. Megkapargatta körmével a pontocskákat, nagyon örült, hogy nyoma van. Kevé- lyen lépegetett a mázoláson, szirmok és pontocskák követték, amíg el nem fogyott talpáról a homok. Odalopakodott a nagyszoba ajtajához, sokáig várt, de nem hallott semmit. Biztosan alszik, gondolta, és megnyugodott. Ivott a kancsó- ból, és kilopakodott az utcára. A kisfa szikáran állt, ahogyan erős kis akácfák állnak, ha süt a nap és hallgat a szél. Te meg az én fám vagy, mondta Retkes, és büszkén kiegyenesedett. Nem tudott még jól fára mászni, elhatározta, gyakorol egy keveset, majd (csak sikerül. Felpipiskedett, jól megmarkolta a fát. Nagykeservesen felkapaszkodott, de az újabb fogásra már nem telt erejéből. Lejönni nem akart, feljebb nem jutott, kivörösödve lógott a fán. A kisfa engedelmesen tűrte magán a fiút. Árnyéka gondterheltnek látszott, mintha szórakozottságában elnyelt volna valamit, s utólag töprengene, mi lehetett az. Békacsősz járatlan mozdulatokkal kaszált. Nem volt összhang lépés és suhintás között, de Békacsősz kaszával akart herét vágni. Csak akkor cserélte 45
