Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Solymos Ida: Az irigy monológja (Vers)
SÓLYMOS IDA AZ IRIGY MONOLÓGJA Ki bírja el, hogy mindig másnál süt, és nem itt? Arca mögött angyalka strázsál és igazítja lépteit. A ködben vézna fény ha virrad, csakis: neki! Kikerülője árkainknak. A szörnyeteg gödör se bírhat vele megküzdeni. Apródjai közt kiskirály. Az út szeplőtelenre lépve már ... Ö csak kifut mezőnkből és a kárhozat velünk marad. A megtámasztott homlokok — ha éj, ha nap — maradék falmezők alatt virrasztónak. Háza a domblejtőn megáll, lomb ugrándoz nagy ablakán. Nem lökheti le görgeteg s nem rontja sár. Meszet, homokot, oszlopot dehogy cipelt fel ő! Kezébe csákányt nem fogott. Olvadt kátrányba, rekkenő júliusban térdig nem bukott. Dehogy kapart, a tíz körmével, eszméinek utat! Nem élt, nem ázott még sötétben. S akit egy mozdulat kaptatóról völgybe taszított, dehogyis födte be ...! Sóhajairól súgnak itt-ott? —: vásári brekeke ... Nem volt még éhes! Jóllakottak fölött prezideál.
