Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cs. Nagy István: Nagy László csodamalaca (Tanulmány-részlet)

Hogy Illyés 2—3 oldalnyi puritán meseprózája Nagy Lászlónál tizenkét versoldalban jelent meg: tartalmi bővítéseken kívül az előszeretettel művelt részletezéssel magyarázható. Elemében van a meseszövő, a jellemző és a nyelvi fantázia, amikor annyi népköltési stilizáció, szimbólum, gondolatritmus után végre egy bevallott népmesével teheti próbára erőit. Nyelvi szempontból sajátos a Csodamalac helye Nagy László verseinek sorában. Éppen a sokféle asszociációban vibráló, merészebb, már-már szűrrealisztikus képeiből, zsúfolt-préseit tömörségéből enged: egyértelmű, egyszerű, közvetlen és oldott lesz. Így is biztosítja Nagy László nyelvének teljes zengését: ámulat, humor, irónia és győzelmes derű hangszere. A köznyelvből-táj nyelvből és a népköltészetből rendkívül tudatossággal kiharcolt önálló költői nyelvnek valami olvasmányos, epikára- lazított, mégis keményfényű, kristályos változatával ismerkedünk meg.

A lírikus nem tagadja meg önmagát. Kevés filológiával kimutatható^ hogy csak „ő bír versének hőse lenni.” A meseköltemény tehát lírai indulatban fogant, nem marad kevésbé szubjektív az igazságtevés, az anyaképhez való hűség, mint bármelyik líraibb kihangzású életképben vagy a legszemélyesebb lírai darabokban. Nagy Lászlót évezredek népi sorsával való azonosulás keményítette harcossá. A Csodamalacban is az marad, mint a kötet bármelyik közeli darabjában. Századok szenvedéseinek drámáját éli újra, hogy legyen mivel mérnie a mát. „Bojánna iszonyú történelmet táncol”, új harcokra viszi a képzeletet (Bolgár-tánc). „Értelem, te segíts nékem, hordhassam dúlt anyaképem, szolgálni győzzem” (Anyakép). „Verekedj értük, hogy verdeső szívük fölé elloibbant nappalokból ne jusson hamu!” (A fekete fiúk) Vagy: „vas-reménybe öltözöm, kísértések ellen a hatalmas naphoz szívemet kötöm” (Farsangi ének). „Vértezz hittel, hűséggel állig, akkor én a haláloságyig beléd- fogódzom” (Jártam én koromban, hóban). Ezek a harcos csattanók egybehangzónak a Csodamalac lírai fölfogásával: a költő a csillagos késű kisgulyás. A harcban lényegében igaza van. Csak a magányos harcot nem engedheti meg magának. A Csodamalacon túl persze, ami egész költészetét illeti. Csak azokkal az erőkkel együtt ér célt, akik harcba küldték. És mindig valóságos bajok ellen harcoljon, sohase fantomok, szélmalmok ellen.

164