Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Z. Szabó László: Bartha László könyvillusztrációi

ízenvedését, álmodozását és gyötrelmét fejezi ki színnel, élénk rózsaszíneivel és sárgáival, hanem ennek az életnek a fenyegető veszélyét is lilás egével, kegyetlen kék tengerével és a rajta közeledő, már szimbolikusnak tűnhető' fekete hadihajóval. így kap tágabb értelmet sokszor a vers, így jelentkezik a képben a „minden mindennel összefügg”-gondolat.

Guillevic: Föld és víz című kötetéhez készített borítólap ismerős. Az a végtelenség-érzés, a kéknek és a fehérnek kicsit nyugtalanul váltakozó foltjai egyik ismert képére emlékeztetnek, a Jeges Balatonra. Ebben a képében még csak a címben rejlő lehetőséget fogalmazza meg a festő eszközeivel. A könyv tábláján látható pár vonalból álló rajz viszont már ennek a költészetnek a lényegét ragadja meg. A guillevici líra a magányos ember költészete. Igaz, összefügg ebben sok minden: a dolgozók és az ember, az ember és a világmindenség, azonban még nem lel benne társaira, minden emberre a költő. A kötethez készült illusztrációk ezt a magányt, a szögekkel, síkkal, párhuzamosokkal, pontokkal és parabolákkal körülzárt világot igyekeznek ábrázolni. Ezek az illusztrációk komponáltságukban, színgazdagságukban is gazdagabb, tudatosabb- és továbblépő alkotások az előző kötetben találhatóknál. Szerkesztési erénye és a színekben érzéseket, gondolatokat kifejező ereje szinte összes változatában jelentkezik ezekben a képekben. A Dal című költeményhez készült festménye a városi kőrengeteg diszharmóniáját, a kép előterében vergődő madarak röpte a kiszabadulás vágyát sugallják a színek kavargásában. A Külváros illusztrációja jellegzetes Bartha László-i alkotás, legalább is szemléletét tekintve. Annak a tételének az igazolása, hogy a festészet, általában a kifejező művészetek minden időben absztrahálást jelentettek. Guillevic azt írja a versben: „A falaknak úgy fáj, hogy itten állanak” — és ezt a gondolatot ragadja meg Banka is. A külváros sivárságát elsősorban nem figurális eszközökkel igyekszik ábrázolni, hanem színeivel. Az egész alkotásnak lényegét a kék fogja keretbe úgy, hogy igyekszik elönteni, elfojtani a többi betörni szándékozó színt. A piros és az itt-ott felvillanó sárga szinte fuldoklik ebben a kékségben, szürkeségben. Az Euklideszi versekhez készített illusztrációi — a Kör és a Parabola — igyekszenek kifejezni a guillevici költészet lényegét, azonban érezni, hogy Barthának nem eleme ez a zártság, és akarva akaratlanul is ki-kitör belőle még akkor is, ha ezt önmaga talán nem is érzi. A Kör, ami éppen ezt az át nem hágható, bezárt világot jelenti, Barthánál az alak komponált líraiságának egyensúlya, színharmóniájának gazdagsága, szerkesztésének okossága és mélysége következtében nem rideg, kettős magányt jelent, hanem boldog nyugalmat. A Parabola képe hideg zöld és kékjeivel viszont a vers lényegét, az „en-sorsom szerinti” változ- tathatatlanságot sugalmazza, bár a parabolák kuszáit egymásba kapcsolódása itt is valamiféle találkozást, vagy legalább is ennek a lehetőségét sejteti.

Amíg az előző két kötetben a színek változatossága jelentette a most történő élet elevenségét, a Gereblyés-kötetben, az emlékező verseket követi az illusztráció is. Határozatlan vonalak, meleg barna színfoltok elmosódása az emlék elhalványodó, megfakuló voltát idézi. Bartha. Párizst ismerő művész. Itt nem a város csillogását, hanem a csillogó élet helyett az emberi melegséget villantja fel. Egy-egy illusztrációja megformálásban is követi ezt az emlékezést: elmosódottan jelenik meg az alak. Ügy, ahogy a távolból bizonytalanul fölrémlik az emlékezetben. A kötet illusztrációi közül a Dal a Gare de VEstről emelkedik ki, ami viszont egész megformálásában erősen emlékeztet a kiállításokról ismert Pályaudvar képére. Az illusztrációban sikerül a pályaudvarok mozgal152