Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Virágh Márta versei - Emlékezés anyámra
Hogy mikor aludt, nem tudom. Parasztasszony volt. De időt lopott magának, hogy „hóbortjának” — így mondta ö —, a könyvnek áldozza pihenésre szánt ritka perceit. És sohasem szidta meg gyerekeit, ha munka helyett a könyvhöz szökött valamelyik haszontalan, mint tették testvéreim, s én jómagam. Az írók, tudósok nevét rossz kiejtéssel mondta ki, de tudta, hogy vannak! és hitte, hogy legnagyobb öröm a tanulás, hogy minden, ami szép, csudás, a szív és az ész közös munkájából születhet csupán. Pora már elkeveredett a finom agyaggal, s drága teste nedveiből sárga liliomok virítanak júliusban. De én tudom, hogy mégis itt van, itt van köröttem! A költőkben, kik a szabadságról dalolnak, tanítókban, kik a tudás magvát hintik el zsenge agyvelőkben, hogy a mánál is szebb legyen a holnap! Bírákban, kik az embert — ha vétkes is — segítő szívvel szánni tudják. Anyákban, kikben a szeretet tűzoszlopa lobogva lángol, s akikben — mindben — van valami, valami szép az én anyámból.
