Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Hegedűs András: Gárdonyi a nép emlékezetében
ismeretlen világban élőnek tartotta, mint a falusiak. „Én például sohase felejtem el — írja —, hogy minden társaságban én vagyok a legkisebb. Engem illet az asztalnál is az utolsó hely, s a beszélgetők közt a hallgatás.” Mennyire tudott gyönyörködni a falusi eljegyzéskor. Kadari Juliska könnyű, himbáló járásában, pírfestette orcájában. A báróné zongorajátékát, szép, finom kezét már nem tudta sokáig önfeledten nézni. Drága, fehér villámokat szóró gyűrűjére tekintett, és azonnal köd szállt a tekintete felé: „Hogyan kerül az ilyen kincs a nagyurakhoz? Kik dolgoznak a pénzért, amin a gyémántot adják? Mennyi nyomorúságot lehetne megváltani egy ilyen fényes kövecskével!” S amikor a báróné gondozott arcát, selymes, bársonyos ruháját szemlélgette, azonnal az a halvány és rongyos, beteg gyermekét cipelő Könczölné jutott az eszébe, akinek idő előtt kékes árnyékok fedték be a szemét (Jégvirágok). A tanító megfigyeléseit aztán az író művészi tolla Az én falum megírásakor vetette papírra. Az én falum egyik legszebb költői értéke az alakok gazdagságában és változatosságában van. A bizalmas viszonyból figyelt gyermekekben és felnőttekben azonnal észrevenni a jellegzetes, a karakterisztikus jegyeket. Néhány vonással mennyi emberarcot, mennyi életsorsot, mennyi más színű lelkiséget tud elénk varázsolni. Egy falu parasztjait rajzolta, egy föld gyermekeit ábrázolta a maguk sokféleségében, tarka változatosságában. A gondjuk közös, sokszor az örömük is azonos, van valami egyformaság abban is, hogy az élet derűjét és borúját fogadják, de Gárdonyi pontos szeme azonnal észreveszi azokat a mozdulatokat, rezdüléseket, a szem fényének és az arc redőinek a változásait, amelyek jelzik az egyéniség, az önálló lelkiség létét. Alakjainak a változatosságát a költői megfigyelésnek ez a kifinomult érzékenysége varázsolja elénk. Fantáziáját is a megfigyelések irányítják, szabályozzák. Ebből az írói tulajdonságából következik, hogy ő nem érdekes történetek bemutatására, izgalmas meseszövésre törekszik, hanem finom, árnyalt lélek- ábrázolásra. A realizmus Az én falum novelláiban úgy jelentkezik, hogy az élet tényei kiváltotta, felidézte rezdüléseket, változásokat mutatja be az író csodálatos szépségű költőiséggel a szántóvető, a föld keblén élő ember lelkében. Gárdonyi művészetének egyik legnagyobb erőssége az egyszerű ember lelki világának intim ábrázolásában mutatkozik meg. Van Az én falum parasztábrázolásában valami megszépítő líraiság, azonban ez az író népszeretetének és nem a valóság hiányos vagy eltorzult látásának az eredménye. Az élet, a realitás sok és változatos szövevénye fonja be, hálózza be az ő parasztalakjait is. Amikor a gyerekekről ír, nemcsak furcsaságaikat, örömüket, derűs arcukat, hanem elnyűtt ruhájukat, színtelen arcukat, télen is mezítelen, hidegmarta lábukat is bemutatja, nemcsak a magvető derűs arcát, méltóságos mozdulatát veszi észre, hanem azt is, hogy a kenyérért vívott harc korán leszedi az arc rózsáit, és hamar nehézkessé, fáradttá változtatja a délceg járást. Nemcsak az új kenyér jó illatát érzi, hanem látja azt a nagyobb darab kenyeret is, ami nem kerül az asztalra, amit oda kell adni az adóba. Nemcsak a csendes mulatozást veszi észre, hanem a szegénység, a műveletlenség sötétségében a kocsma asztalához láncolt ember züllesztő szenvedélyét is. Nemcsak a meghitt órák csendes beszélgetését hallja meg, hanem az úri huncutság, becsapás miatti méltatlankodást is. Olyan tiszta még Az én falum írójának látása, hogy a báróné drágaköves gyűrűjének felcsillogó fényében is a sápadt Könczöl- nét látja öt éhező gyermekével. * * * 144