Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Hegedűs András: Gárdonyi a nép emlékezetében
HEGEDŰS ANDRAS GÁRDONYI A NÉP EMLÉKEZETÉBEN (Az író születése 100. évfordulói ára) Első hallásra meglepőnek, meghökkentőnek tűnik a cím, hiszen a köztudatban lassan csak a remete, az egri magányba félrevonult Gárdonyi képe él. Egyik méltatój a éppen a publikumtól elzárkózott volta miatt a magyar irodalom „láthatatlan emberé”-nek nevezte. Móricz is, Gárdonyiról szólván, egyes írókat a halászokhoz hasonlított, akik „magányos emberek, kivetik a hálót a csendes: vizen, és megdühödnek, ha emberi hang zavarja a nesztelen estet.” Gárdonyi is úgy érezte élete vége felé, hogy csak írói nevét ismerik, de ő, az ember teljesen ismeretlen és elfelejtett. Lemondó keserűséggel vallotta Móricznak: „Tudom, ha a nevemet kocsira lehetne ültetni és körülhordozni az országban, mindenfelé megsüvegelnék, de nekem még a magam falujában sem köszönnek.” Valóban, az egri csillagok tündöklő fényében elmosódott a remete Gárdonyi Géza emberi képe. Pedig mozgalmas, változatos életűnek indult. Élete 59 évéből az első 34 esztendőt kényszerű vándorlásban töltötte el. Gyermekkorában édesapja, a 48-as szabadságharc volt fegyvergyárosa, a gépészkovács Ziegler Sándor hordozta uradalomról uradalomra. Aztán volt pataki diák, tanult a pesti református gimnáziumban, tanítói oklevelet szerzett az egri érseki képzőben. 1882—1886-ig négy helyen: Karádon, Devecseren, Sárvárott, Dabronyban tanítóskodott. Győri, szegedi, aradi, pesti szerkesztőségekben robotolt, míg 48-as eszmeiségű, apjától szellemi kincsként őrzött igaz hazaíiságá- ban megbántva, a hazaáruló népellenes politikából, a korrupciókkal teljes közéletből kiábrándulva, egy szerencsétlen házasság terhével 1897-ben egri magányába verte magát. Mindig izgatott, nyugtalanítóan foglalkoztatott — éppen a remete Gárdonyi-kép miatt — a nép közvetlen közelségében élő Gárdonyi magatartása. Az 1880-as évek elején falusi néptanító volt éppen a mi megyéinkben; vajon ez a négy esztendő mit jelentett neki s milyen nyomot hagyott benne? * * * A négy faluban — Az én falum novellafüzére és számos megnyilatkozása szerint — a legszegényebb és legelesettebb gyermekek tanítójának érezte és tartotta magát. Minél szegényebb és minél elesettebb sorsú volt valamelyik tanítványa, annál nagyobb szeretettel, óvóbb, védőbb kézzel nyúlt utána. Ezért szerette nagyon Ábrist, a vak koldus unokáját, aki nagyapjával tizenöt faluban könyörgi, énekli össze a mindennapi kenyerét. Ezért volt nagyon kedves neki a kis Laci, az apa nélkül élő cigánygyerek. Ezekre különösképpen vigyázott. Tudta, hogy az ilyen gyerekeknek túlzottan érzékeny lelkületűk van. Másoknak is megtiltotta, hogy durva, sértő szavak jégesőjét zúdítsák ezekre a gyermekpalántákra. A cigány Laci gyerek egyszer síró arccal bújt Gárdonyihoz, mert Tóth Antal, az uraság mindenese azzal a szóval bántotta meg, ami az apját nem ismerő gyereknek a legnagyobb fájdalmat szokta okozni. Gárdonyi szeme lobbot vetett. „Nagy vitéz kend Tóth Antal, sebet tud adni a gyereknek! Hanem attól a szótól, 141
