Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány

Vörösmarty megszerette Etelkát, az arisztokrata Perczel család leányát* akinél nevelősködött. A lánynál bizonyára fölbátorító és biztató hajlandóságot látott arra, hogy küzdelmet vállaljon megszerzéséért. Közben azonban a leány, talán női lelkének rejtelmességével, talán családi lebeszélés és meggyőzés révén, talán mindkettő miatt, eltávolodik a szerelmes költőtől, éppen akkorára, amire Vörösmarty költői munkásságával, szellemi érték termésével már kompenzálhatná, kiegyenlíthetné a nem is jogos és nem is természetes, de történelmileg és társadalmilag ténylegesen mégis fennálló és elválasztó osztálykülönbséget. Így jut el az osztálygát lebírása után küzdelme második fázisához, Etelka meggyőzéséhez és megnyeréséhez, akit a szerelmesek valahány kínjainak átélése és megharcolása után meg is nyer magának, de csak művészi megoldásában, virtualiter, a valóságban azonban nem.

Ez a valóságtól elütő képzetes, virtuális megoldás nem csalás a költő részéről, hanem a szerelem feltétlen győzelmének a kimutatása. A szerelemnek, az utódnak, a gyermeknek, az életnek teljesen közömbös, hogy kiken keresztül valósul meg. A lényeg az, hogy megvalósuljon, mint ahogy meg is valósul.

Ezzel a megoldással a Tündérvölgy elvezet Vörösmarty saját szerelmi életélményéből bennünket és elvezeti magát a költőt is, az élet-folyamatot biztosító és megvalósító szerelem egyetemes érvényének lélektani, történelmi és bölcseleti megmutatásáig.

Lélektanilag azt tanúsítva, hogy az ember egyébként is örvénylő belső világát a szerelem jötte fenekestül felkavarja, mint Poseidon a tengert szigonyával, s az új harmónia megtalálásán múlik a lélek egyensúlya, békéje, fénybe vagy árnyékba vont sorsa.

Történelmi síkon hirdetve azt, hogy a szerelemmel teljesülő élet erősebb az osztálygátaknál, erősebb minden mesterséges akadálynál, erősebb az értelemnél is és ennek minden elhatározásánál, mert a tenyésző természetnek teremtő ősereje ölt benne testet.

A bölcseleti megmutatás pedig abban tárulkozik, hogy a szerelem értelme nem bennem, benned van, hanem az életfolyamat továbbvivőjében, az utódban, emberi viszonylat szerint: a gyermekben, Világunknak azért vannak ellen tett tartalmai, minőségi ellensarkai, mint aminő a hímség—nősténység, hogy egymásban dialektikusán feloldódhassanak és a feloldásuk viszony-érvényében, ez esetben: a férfi—nő s szerelem gyümölcsük, a gyermek háromságában megjelenítsék, valósággá tegyék az életet, az egyedülit, a kizárólagost, a mindenhatót,

Ezek a vonatkozások már túllépik Vörösmarty Etelka-élményét és az életre vonatkozó egyetemes világérvényt tárják fel.

Ne feledjük el, hogy amikor Vörösmarty a világ megragadásában ilyen méretekre volt képes, csak 25 éves volt még, de életének legviharzóbb szakaszát, szerelmi exaltáeiójának forrpontját élte, ifjúsága tobzódó erejében és betegségig érzéki alkatában, „vétlen-vétkes vágyai sokával”.

Ezzel az interpretálással — úgy véljük — értelmet nyert elsősorban önmagában ez a vizsgálatra felvett epyllion, a Tündérvölgy titokzatos és rejtelmes jelképeivel, s ezentúl pedig megmutatkozott szerves összefüggése a Szerelemtrilógia első és harmadik tételéhez: a Délszigethez meg a Csongor és Tündéhez.

Fölösleges talán, amit elmondottunk? Lehet! De így nem fölösleges-e Vörösmarty egész művészete és minden művészetünk is egyben?

130