Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány

szór a Délsziget gyermekei, Hadadur és Szűdeli előbb a Tündérvölgy Csabájává és Szűdelijévé lesznek, s csak azután lesznek Csongorrá és Tündévé. És ez fontos körülmény.

Mindezek a helytálló megállapítások, továbbá nemzetközi filológiai apparátus ellenére a Délsziget a maga sajátos képeivel, jelképeivel, értelmével mégis továbbra is rejtve marad előttünk. A szimbólum-sorozat nem válik számunkra transzparenssé, áttetszővé, az adott s kapott magyarázat nem hozza meg a megoldottság érzetét.

A vázolt előzmények után ezért is nyúltunk nagy érdeklődéssel Tóth Dezső: Vörösmarty monográfiájához, azt remélve, hogy ez talán előbbre segít bennünket a koncepció egészén belül e részlet, de fontos probléma mélyebb megértésében. Tóth is jelentős helyet szentel kötetében a Délsziget és a Tündérvölgy, valamint A Csongor és Tünde problematikájának. Megítélése szerint Vörösmarty Délszigete programszerű elrugaszkodás volt a valóságtól, a költő személyes csalódásainak és válsághangulatának az eredménye. Ez mind igaz lehet, de a mű tartalmát ez sem világítja meg. Tóth lényegében felfogását azonosítva Szerb és Turóczy Trostleréve 1, a művet a robinzonádokkal rokonítja, amely műfajilag sokkal meghatározatlanabb a Tündérvölgynél, de óvatosan hozzáfűzi: „De ez a rokonság is csak halvány keret-reminiszcencia értékű, s ugyanúgy nem tartozik az elbeszélés lényegéhez, mint mind az a gyér külső szál, ami a Dél- szigetet a magyar hagyományokhoz, gondolkodásmódhoz fűzi.” (10)

Tóth a továbbiakban azután arról beszél, hogy a mű mondanivalója „három, egymással össze nemigen függő szimbólum-csoportra, szimbólum-sorra különül el. Az első egy határozatlan körvonalú, biblikus reminiszcenciákban gazdag paradicsomi képre emlékeztet, amely mintha az emberré-eszmélkedés egyes mozzanatait érzékeltetné, beleértve az ajándékozó, tiltó, buzdító istennel való ismerkedést és kapcsolatot is. E képre korántsem jellemző valamiféle történeti, természettudományi szemlélet — ellenkezőleg: ez embernek a természettel való eleve szembeállítása is a biblikus jelleget erősíti. De ennél több nemigen állapítható meg: a részlet egyes motívumait nem fogja össze a mondanivaló valamely határozott szándéka, az egyes elemek egymásutánjában nincs meg a közlési szándék logikája, a különnemű, külön ihletű részletmotívumok között nincs harmónia — az egész résznek sem logikai, sem erkölcsi kicsengése, tanulsága nincs. Aminthogy nincs benső összefüggése, határozott jelentése a költemény legnagyobb részét kitevő síp-motívumnak sem. (A hanga-bokor sípja hatalmat ad a gyermek kezébe mindazon teremtmények fölött, amelyeknek hangja a sípba szorult.) Hogy ez a részleteiben oly gazdagon kidolgozott síp-történet a beszélnitudás emberi hatalmát vagy a mindent kifejezni képes költészet erejét jelenti-e, nem tudni. Ha néhány kép vagy gondolat az egyiket sejteti, csak azért van, hogy egy más kép vagy gondolat szertezavarja az összeállni készülő tanulságot. S hogy a harmadik — nyilván központinak szánt szerelmi motívumnak lett volna-e s milyen jelentése, azt már a költemény töredék-volta miatt is nehéz megválaszolni.” (10)

Tóiknál lényegében a Vörösmarty szintézisen belül Délsziget problémája újra exponálást nyert, de megoldást nem. Hangsúlyozza a mű művészi jelentőségét, és a képsorok szimbolikus játéka mögött az egész emberiségre vonatkoztatott tartalmi, filozófiai általánosítást tételez fel.

Végül arra világít rá, hogy a feudális irodalom-szemlélet miért „ment el idegenül e művek mellett”, és miért „kapott rajtuk kapva a dekadens polgári

101