Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Debreczeni Imre: Unalmas paradicsom (Svédországi kaleidoszkóp)
DEBRECZENI IMRE UNALMAS PARADICSOM (Svédországi kaleidoszkóp) 1. A komphajón Ég, víz, szél. Ennyi a világ. A felhős égkalap bogiára a hold, oly alacsonyan lóg felettünk, hogy szinte kézzel is elérhetné az ember, ha kinyúlhatna érte. De nem nyúlhat, táncol a hajó, táncoltatják a hullámok, kapaszkodni kell. A pólusról fúvó szelet vízre szorítja az északnak törő melegtömeg, mely odafent, a felhők magasában tódul a sark felé. Néhol felszakadozott a vattás felhőkárpit, a tintakék égről ismerős csillagok pislognak alá. Komphajónk — imbolygó, mégis egyedüli szilárd pont a végtelen ég-víz világ közepén — konok makacssággal feszül a vadul sikongó, dermesztő szélnek. Dohogva dolgoznak a gépek, reszket a hajótest, tömpe orra merészen derékba kapja a házmagas hullámot, s mint éles kés, kettémetszi. Ötcsomós sebességgel haladunk. Északnak, mint a felhők, a svéd partok felé. Félelmetes a hánykódó tenger, de szép. Döbbenetesen szép. A szárazföldi ember ijedtségével markolom a korlátot. A fedélzeten nem vagyok egyedül. A korlát mellett férfiak. Magányos férfiak. A sötét vizet bámulják, a tintakék eget, a vattás felhőrongyokat, a vérvörös holdat, s dudorásznak. Időnként korlátba, kötélbe fogózkodva lebotorkálnak a világosablakú hajókantinba, időznek ott valamennyit, aztán újra kijönnek. Egyre vidámabbak, s ahogy közeledünk, úgy ingáznak a kantin meg a hajókorlát között. Mind bizonytalanabbul jelenik meg arctalan pantomin figurájuk a lejárat rőtsárga négyszögében. Svédek. Afféle zügivók. Svédországban szégyen az iszákosság, drága a szesz. A komphajón adómentesen mérik a skót wiszkit... 2. A vonatablakból Szél és fagy együttes cinkosságáról árulkodik a visszarohanó táj. A most hótakart, lágylejtésű dombok oldalából, mint kiálló, meztelen bordák mere- deznek elő a kenyérgömbölyűvé koptatott sziklák. Évtízezredek óta együtt dolgozik a két cinkos. A letarolt skandináv táj... Igen, skandináv, nem európai. Valahogyan más, mint odaát, a tengeren túl. Dombháton sötétlő erdők. Haragoszöld, délceg fenyők és kígyóbőrű vén nyírfák. A dombok hónaljában tavak. Mindenfelé tavak. Jéggel nyergeit hátuk most mozdulatlan, partjukon rendszertelen összevisszaságban, ahány-annyiféle faházacska. Nyári, alkalmi nyaralók, hétvégi búvóhelyek, ahol gazdáik hor88
