Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Farkas Imre: Almaleves (Elbeszélés)
dig narancsot. Amálka érzi, hogy Sándor a bűntudat rosszízű narancsait hordja haza. Felhúzza magasra a szoknyáját, könyékig merül a hideg vízbe, csavarja, majd oszlató mozdulatokkal szétrázogatja a rongyot, hogy letörüljön vele minden szennyeset, bántót, elkeserítőt. „Hogy éltek az uraddal, drágám?” — kérdezte Hedda. — Jól, drágám — válaszolja fintorgó sóhajjal, és rászorítja a kőre a rongyot. A fájós szívű asszonyok mossák legtisztábbra a kőpadlókat. A szobában Pontika és Sándor. Pontika megéledt játékaival örökéletű mestertartományok felé suhan, Sándor üveggé vált világában Hedda dúl. Hedda, a gyalázatos, a szépséges, a gyötrelmes, a győzedelmes. A rádióban Bartók III. zongoraversenye. Hedda ... Fogarassy Kornél... Hedda. Szerda van. Negyed kilenc. Heddától üszkös szerda. Kikapcsolja a rádiót, könyvet vesz elő. Nem olvas. Nézi a betűket. A padlón a csodamozdony robog. Nincs beszállás, nincs kiszállás, csak robo- gás van. Gyönyörű, felhevült robogás. Valahol messze zöld fű és uzsonna várja, s a vigyázó őz vigyáz. A kisasztalban megakad a szék, de a lekvárosláda robog tovább. A szék felemelkedik s amikor a súlyvonal túljut az alátámasztáson, hanyattesik. A varródobozból százfelé futnak a gombok, a spulnik, csattan a cipő, a vekker nehézkesen odébb bukfencezik, s a nagy barna őz, a farkasvigyázó, először és utoljára életében felsikolt, s ott marad, ahova lehullt. Sándor gyomrából melegség csúszik a nyelőcsövébe, ott megreked. Amálka bejön. Sietés nélkül, szótlanul szedi fel a szétgurult gombokat, a vekkert, a cipőt. Pontika moccanni sem tud a rémülettől. Sándor a gyerekhez sétál. Jeg- nyugodt, csak lúdbőrös a háta. — Játssz tovább! Nem vitted ki a széket, amikor mondtam, most játszanod kell! S már állítja is össze a szerelvényt. A lekváros ládára felteszi az órát és a félpár cipőt. A macit a székre ülteti. — Induljon a vonat! Ponti nem moccan. A vigyázó őz darabjait. Anyu összesepri és kimegy a lapátért. Súlyosan lépdel. Meg sem szólalt eddig, rá sem nézett férjére. Mintha felmosás közben megfagyott volna. Sándor keservesen érzi, hogy nélküle és ellenére történnek a dolgok. A szerdai örömvárás helye égeti. Nem tényezője, eredménye csak mások számításának. Vissza akarja szerezni magát. Az erejét kell éreznie. Hogy ledönthesse Fogarassyt, kötöttségeit, hogy áttörhesse a föléje bőrösödő valóságot. Elindul gyomrából a második hullám. — Játsszál Ponti! — Nem tudok. — Játssz! A kisfiú nem válaszol. — Nem játszol? Nesze, nesze, te, csibész! Játszanod kell! Érted? Én akarom! Ponti elesik. Alig érzi arcán a forró csattanásokat; Anyu éles kiáltását sem hallja; nem figyel a dörrenő ajtóra, Apu kopogására sem a lépcsőn. Nézi a barna őz cserepeit a padlón. Remegéssé válik benne a robogás és érzi — mint a gerince-törött vad — a rétnek már nem futhat neki. Megtelik a torka ragacsos (borzalommal, mert a szemein bebújik a farkas vicsorgó árnyéka. 86
